Quantcast

Aki az univerzum titkait kutatja - interjú Vámosi Flóriánnal

2020. 02. 13., csütörtök, 13:06

E heti beszélgetőpartnerünk: Vámosi Flórián, kaposvári fiatal tudós.

Mindig büszkeséggel tölti el az embert, ha környezetéből valaki a világhír felé tör. Ennek okán a kaposváriak is büszkék lehetnek az egykori táncsicsos diákra, Vámosi Flóriánra, akiről bátran állíthatjuk, hogy minden esélye megvan arra, hogy tudományos munkássága a világ legjobbjai közé emelje. A pécsi egyetemen fizikát tanuló, 20 éves kaposvári fiatalember a kutatásra tette fel az életét, sorra nyeri a versenyeket, és nemzetközi szinten is felfigyeltek rá. Nem véletlen tehát, hogy legutóbb a Nobel-díjasok társaságában tölthetett el pár napot Stockholmban.

Honnan jött a tudományok, a fizika iránti érdeklődésed?

A szüleim mindketten pedagógusok, édesapám kémia-matematika szakos tanárként elég korán, négyévesen megismertette velem a tudományos kísérletek érdekes világát. Aztán hatévesen megkaptam az első saját távcsövemet és csillagászati könyveimet. Azóta is töretlen a tudományok és kifejezetten a csillagászat iránti érdeklődésem, akkor már tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni.

Hogyan indultál el a tudományos pályán, milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, s azokat az iskola tudja-e biztosítani a fiatal kutatóknak?

Az első kutatásomtól fogva mindegyiket a Táncsics gimnázium diáklaborjában végeztem, először kémiával általános iskolásként, később informatikával középiskolásként kezdtem, amíg nem volt elég fizikával kapcsolatos ismeretem a csillagászathoz. Később – amikor ez már nem volt akadály – tértem át a csillagászati eszközök fejlesztésére. Mindezek után nem volt kérdés, hogy a 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató versenyen induljunk a társammal, és ott prezentáljuk az előző pár évben végzett kutatások eredményeit.

Melyik az a terület, ami a leginkább érdekel?

A csillagászaton belül a földsúroló kisbolygók pályaszámításával foglalkozom, erre próbálok egy teljesen új módszert kínálni. Ezen túl érdekel még az exobolygók, vagyis a Naprendszerünkön kívül, idegen csillagok körül keringő bolygók légkörében élet nyomait esetlegesen hordozó, úgynevezett bioindikátorok keresése is.

Milyen eredményeket értél el eddig?

Első díjjal ismerték el a munkámat a 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen, a KIV-AGY 2015 és 2019 Kaposvári Innovációs Versenyeken, díjazottja voltam a TUDOK Kárpát-medencei döntőnek és az Astro Pi Mission keretében többször járt kutatásom a világűrben. Résztvevője voltam az 31. EUCYS Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyének és a SIYSS 2019 Stockholmi Nemzetközi Fiatal Tudósok Szemináriumának. Legfontosabb eredményemnek azt tartom, hogy munkásságommal részt vállalhatok a tudomány fiatalok körében történő népszerűsítésében.

Legutóbb a világ tudományos krémjével tölthettél el pár napot, milyen tapasztalatokkal, benyomásokkal gazdagodtál?

Valóban, a SIYSS 2019 keretében Stockholmban voltam a Nobel-hét alatt, és részt vehettem annak több eseményén, többek között a Nobel-díj-átadón, banketten és előadásokon. Beszélgettem az idei díjazottakkal, és a szakmai programokon túl nagy élmény volt megtapasztalni Stockholm szellemiségét, kulturális és természeti kincseit is.

Mi a végső cél, amit szeretnél elérni?

Legfőképpen az, hogy segítsek az amatőrcsillagászokat bevonni a tudományos kutatásokba a különböző ún. „Citizen Science” projektekkel. Ezeknek az a lényege, hogy az amatőrcsillagász-közösség tagjai a saját eszközeikkel gyűjtött adatokat eljuttatják a hivatásos csillagászokhoz, akik az adatokat feldolgozzák.

Ha nem kutatsz, akkor mivel foglalkozol még szívesen?

A csillagászat tulajdonképpen az életformámmá, életstílusommá vált, hiszen nemcsak a kutatásaim nagy részének ez a témája, hanem szabadidős tevékenység is. Ha van rá lehetőség és alkalom, akkor szívesen asztrofotózom. A hazai asztrofotós közösség szervezésében is részt veszek, 2018 novembere óta a Magyar Asztrofotósok Egyesületének elnökségi tagjaként.

Mit tartogat a közeljövő kihívások, feladatok terén?

Jelenleg is több kutatásban veszek részt aktívan, többek között földsúrolók pályaszámítása, vízminőség vizsgálata és magaslégköri ballonokkal reptetés. Emellett több, hasonló kutatásokat végző középiskolás diákcsapat mentoraként is dolgozom, segítem őket abban, hogy az ötleteiket, eredményeiket megfelelően tudják bemutatni.