2019. 11. 18., hétfő, 14:10
E heti beszélgetőpartnerünk: Varga Zsuzsa, Jászai Mari-díjas színésznő
Varga Zsuzsából egy sosem elég. Így aztán van egy ikertestvére is, Klára ugyancsak színésznő. A színpad szeretetét mindketten színész édesapjuktól örökölték, aki szintén a Csiky deszkáin állt színpadra. A művészt a felújított Csiky Gergely Színház díszelőadása kapcsán kérdeztük, melyben ő játssza az egyik főszerepet.
Milyen érzés az új színházban színpadra lépni?
Izgalmas volt beköltözni az épületbe, amely nagyon szép és szerethető. Ez a 24. évem a Csikyben és a régi érzések mellett egészen újak is rám törnek, ha belépek a színházba. Örülök, meghatódom, és boldog vagyok, hogy itt játszhatok.
Az első bemutató Csiky Gergely Buborékok című színműve. Mit lehet tudni az előadásról?
Részleteket nem szívesen árulok el, de mindenkinek gyönyörű feladata van benne. Szalma Tamással, a másik főszereplővel és Vidnyászky Attilával, a rendezővel is először dolgozom. Vidnyászky egy fantasztikus komponista, aki hallja a fejében a zenét, és azt le akarja kottázni, miközben nagyon figyel a színészekre is, érzékeli és várja, hogy mi jön belőlünk.
Ebben a darabban Szidóniát, egy rettenetes és elviselhetetlen feleséget alakít. Milyen karaktereket játszik a leggyakrabban?
Általában mindig áldozatot, pedig én nagyon vidám alkat vagyok, és imádok örülni a hétköznapi, apró dolgoknak is. Ehhez képest pedig nagyon sok drámai szerep is megtalál, valószínűleg azért, mert sok fájdalmat ki tudok hozni magamból a színpadon. Most egy uralkodó típust játszom, előtte pedig Erzsébet királynő szintén az volt.
Mi az, ami több mint két évtizede Kaposváron tartja?
Az izgalmak biztosan, állandóan váltották egymást az igazgatók, az elmúlt években a helyszín is változott, és az, hogy nagyon jó ebben a társulatban dolgozni. Sok figyelmet, szeretetet kapok. Másrészt pedig borzasztóan szeretek egy helyhez kötődni. Itt születtem Kaposváron, és ezt a kapcsot nem tudom és nem is akarom elszakítani.
Mindenben ilyen hűséges?
Nagyon sok mindennek kell ahhoz történnie, hogy változtassak. Sokáig húzom a döntést, nehezen viselem a változásokat. Ugyanakkor abban az állandóságban, amit a színház jelent, örökös a változás. Estéről estére mindig meg kell újulni, bár látszólag mindig ugyanazt csináljuk, de mindennap mindenkinek más a reggele, azt egész nap visszük magunkkal, este hét órára pedig finomra kell hangolni a lelkünket.
Az előadás végén gyorsan ki tud lépni a karakteréből, vagy hurcolja még egy ideig magában?
Miután lement a függöny, két-három órán át még kattog a történet a fejemben. A színpadi hév és izgalom nem hagyja nyugodni az embert.
Ikertestvére, Varga Klára szintén színész, Debrecenben játszik. Hasonló a karakterük?
Nem, ő sokkal higgadtabb, légiesebb alkat. Nem sok színész ikerpár van színpadon, nagyon érdekes, hogy ugyanazt csináljuk, 400 kilométer távolságban. Így mindig tudjuk, hogy miről beszél a másik, mert ugyanazokat a dolgokat éljük át, csak máshol.
A rendezőknek van egy kész koncepciójuk. Mindig egyetért azzal, amit a rendező gondol a karakteréről?
Régebben az gondoltam, hogy mindenre egy tökéletes megoldás van, amit addig kell keresgélnem, amíg meg nem találom. Ma már azt hiszem, hogy még bennem is lehet több megoldás egy dologra. Ami bennem van, azt mindig el is mondom, a rendező pedig mint egy karmester, majd dönt, mert a zene úgy fog szólni, ahogy ő szeretné.
Milyen rendezőkkel szeret dolgozni?
Olyanokkal, akik kíváncsiak rám, és akiknél érzem a szeretetet. Az nagy bátorságot ad. Amikor a feszültséget érzem, akkor ez kevésbé jó és működőképes, akkor összeszűkül kicsit a világ.
Sok emlékezetes szerepe volt, de a legtöbben vélhetően Irmára emlékeznek Molnár Ferenc Az üvegcipő című előadásából. Szerette ezt a szerepet?
Igen, és azt a szerepet biztosan nem tudom már felülmúlni. Ez azonban a fiatalság lendületének is köszönhető. Amikor az asztalon állva kiabáltam, majdnem elájultam minden előadáson, és az az állapot sem tartható fent sokáig. Most más szerepeket játszom, ugyanolyan szeretettel.