2018. 05. 07., hétfő, 12:45
Április vége óta látható a magyar moziikban az Avangers - Infinity War, avagy a Végtelen Háború, amiről Erik írt nekünk egy jó kis kritikát
Nem fogok zsákbamacskát árulni, egyértelműen Marvel rajongónak vallom magam. Igaz, annak idején, még a Tim Burton-féle Batman filmek vittek be a szuperhősök világába, viszont a Sam Ramey rendezte Pókember filmek és persze Guillermo del Toro Penge 2-je tett igazi rajongóvá. Amikor pedig a Marvel Stúdió 2008-ban nekilátott az egy évtizeden át tartó kísérletének, és egy életre megváltoztatta Hollywood látképét, akkor én is tárt karokkal fogadtam a szuperhős filmek korszakát. Ahogy minden zsáner-aranykornak, így a mostaninak is úgy tűnik megszületett a magnum opusa. Ha a spagetti westernnek A Jó, a rossz és a csúf a mesterműve, akkor a szuperhős mozinak a Végtelen Háború.
Szinte felfoghatatlan, hogy mit hozott létre egy évtized alatt a Marvel és a Disney: több mint húsz film és sorozat összekapcsolódó, egymásra utaló, egymásba torkolló történetszálait, amik napjainkra feltűnés nélkül mozognak egyik franchise-ból a másikba, miközben olyan filmstílusokat élesztenek fel hatalmas sikerekkel, mint űropera, kémthriller, afro-futurizmus, és persze a megosztott filmuniverzum, amivel a negyvenes években próbálkoztak utoljára a Universal Stúdió szörnyfilmjei. Arról nem is beszélve, hogy filmről filmre döntik meg a Marvel mozik a saját maguk által felállított box office rekordokat, ezek közül a legújabb a Végtelen háború, ami rekordidő alatt érte el az egymilliárdos bevételt.
Elég szürreális élmény volt beülni a Végtelen háborúra. Nagyon régóta vártam erre a filmre és féltem is tőle, mert egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy az előzmények után ez hogyan működhetne. Rengeteg karakter, számos elvarrásra váró, illetve új történetszál, és persze az elefánt a szobában, Thanos. De szerencsére a Russo testvérek tudják, hogy mit csinálnak, és a két részes Bosszúállók végjátéknak az első részét a főgonosz karakterének, személyiségének és motivációinak felépítésére szánták, így egy rétegelt, szimpatikus és egyértelműen pszichopata ellenfelet kapunk, aki meg van győződve arról, hogy amit tesz, azt a nagyobb jó érdekében teszi. Már ez fényévekkel kidolgozottabbá teszi, mint bármelyik más Marvel vagy DC rosszfiú, akivel eddig dolgunk volt.
A majdnem három órás játékidő elsőre nagyon soknak tűnhet, és A Király Visszatér című mozit idéző traumatikus rohamokat hozhat ki egyesekből, viszont korántsem érződik a filmen. Nagyjából az első perctől kezdve pörögnek a cselekmények, nagyszerű harcjeleneteket láthatunk, ahol az összes kedvenc karakterünk megmutathatja mire is képes. Azt hihetnénk, hogy elég furcsa tónusbeli problémákat jelenthet egy komoly jelenetből, mint például Thor és Thanos konfrontációjából, a Galaxis őrzőinek retro-poptól hangos űrhajójukra váltani, de egyszerűen nincs jobb szó rá, mint hogy működik. Olyan, mintha legalább 6 mini-filmet kapnánk, amelyek a film tetőpontján találkoznak és kifizetődnek: egy Pókember 2-t, Thor és Galaxis Őrzői, Polgárháború 2, Fekete párduc 2, Dr. Strange és Vasember, és egy Thanos előzményfilm.
Minden spoiler nélkül egyszerűen elképesztő dolog és érzés volt látni Thanos és Gamora közös múltját, vagy Dr. Strange teljes erejét, azt, ahogy Pókember a Vaspók ruhájában Thanos csatlósaival harcol, hogy Mordály és Bucky egysorosokat váltanak, valamint Groot és Thor beszélgetését. Magáról a csatajelenetekről nem is beszélve, amik vegyítik az összes eddigi film és hőscsapat-összeállások erősségeit, és kapunk közeli, Amerika Kapitányra jellemző verekedéseket, repülő viharistenséget hatalmas villámokat szórni, új Vasember páncélt és még sorolhatnám, de ez mind nem működhetne, ha a karakterek, és az őket játszó színészek szinte már ne váltak volna eggyé a szerepükkel, és ne pattannának le, vagy működnének együtt ilyen kifogástalanul.
Persze közel sem hibátlan a film, egy-két interakció a karakterek között nem túl kidolgozott, felszínes, illetve egyes karakterek döntései elég megkérdőjelezhetőek. De mindez jelentéktelen, mivel a film befejezése az egyik legbátrabb és legformabontóbb döntés volt, amit valaha hoztak nagyköltségvetésű hollywoodi filmeknél, ami sokkal nagyobb hatással volt rám, mint azt elsőre gondoltam volna. De senki se keseredjen el, mivel mégis csak egy szuperhős filmről van szó, a képregényekben minden második kiadásban világvége van, és mégis mindig megoldják valahogy a dolgokat, bár ezt lehet nehéz lesz megmagyarázni a fiatalabb gyerekeknek, akik nem biztos, hogy készen állnak a befejezésre…
A Bosszúállók: Végtelen háború korunk egyik meghatározó filmkísérletének végeredménye, és az egyik legjobb akciófilm, amit az elmúlt időszakban kiadtak, arról nem is beszélve, hogy a szuperhős zsáner nem nagyon tud ennél nagyobbat alkotni, bár ki tudja, mit hoz majd jövőre a folytatás.
