2018. 05. 02., szerda, 18:55
Helstáb Martin a II. Ceglédi Filmfesztivál nagyszabású országos filmes találkozón fődíjat nyert el „Meg kell dögleni” című animációjával
Martinnal inspirációiról, a magyar animációs szféráról és új projektjeiről beszélgettünk.
Ha jól tudom te abszolút nem ezen a pályán kezdtél el mozogni, hanem természettudományos vonalon kezdtél. Mi vezetett át mégis a képzőművészetek felé?
- Már gyerekkoromtól kezdve érdekeltek a bogarak és különféle állatok, ezért jelentkeztem a biológia szakra az egyetemen, viszont itt szembesültem azzal, hogy minden második tárgyam a matek vagy kémia, és későbbi kutatói pályám során is ezeket kell majd használnom, miközben Steve Irwin a TV-ben meg krokodilokkal birkózik, és rá kellett jönnöm, hogy a kettő között nincsen sok átfedés, és a biológus szakma nem éppen erről szól. Emellett viszont már hosszú ideje foglalkoztam a művészetekkel, kiskoromtól kezdve Pécsett a Martyn Ferenc Művészeti Iskolába jártam, ami megalapozta az alkotáshoz való hozzáállásomat. Lantos Ferenc művészeti ágakon átívelő módszerét, gondolkodásmódját elsajátítva szabadon alkothattunk, rengeteget festettem és rajzoltam. Később elkezdtem forgatókönyveket írni, már a biosz szak alatt is, amik már akkor is sikereket hoztak, ami elég jó motiváció volt arra, hogy irányt és szakmát váltsak.
Pécsi közegből jöttél át Kaposvárra, egy egészen más művészeti közegbe, mi volt az oka ennek a váltásnak?
Pécsen a mainstream művészeti galériákban sosem jelentem meg, csak az iskoláim kiállításai által, így annyira nem ástam bele magam a szférába, és igazából Kaposvárról is csak pár nagy nevet ismerek, akik alkottak-alkotnak. Az ilyet meghagyom a műértőknek, alkotóként nem tartom olyan fontosnak ezt a fajta lexikális tudást. A leglényegesebb ok, az az volt, hogy Pécsen nem volt mozgókép szak, ha lett volna, valószínűleg azt is megjelöltem volna, de szerintem mindig jó egy kicsit kiszakadni az ismerős közegből, és megtapasztalni valami újat. Kaposvárról az egy bíztató dolog, amit tudtam, hogy ifj. Ficzek Ferenc is itt tanít, akivel hasonló művészeti alapoktól jöttünk, valamint, hogy itt indul a Pécsről hiányzó mozgókép szak, így elhatároztam, hogy visszatérek az egyetemi közegbe. Pécsen már elvégeztem egy televíziós műsorkészítő szakot, illetve egy éve megy egy animációs vállalkozásom, aminek a monotonitásába, az egyedül ülésbe és rajzolásba egy kicsit belefáradtam. Úgy gondoltam, hogy szükségem van újra társasági életre és az egyetemi pezsgésre, csak most már tapasztaltabban vágok neki az egésznek, új értékrenddel, bár ez most a díjak kapcsán beszélgetve kevésbé hangzik hitelesen, de a külső sikerek hajhászása helyett igyekszem jobban megélni a pillanatot, stresszmentesen tölteni a napokat. Imádom Kaposvár atmoszférájában azt a kis veszélyt, ami mindig jelen van, Pécsre visszatérve úgy érzem, hogy az már nem elég nyers nekem.
A Meg kell dögleni című animációdat egy hét alatt készítetted el, ami nagyon gyorsnak tűnik. Hogyan sikerült ezt így összehozni?
Igen ez elég megterhelő volt, és szerintem minden második órában bejelentettem valamelyik barátomnak, hogy feladom, és inkább pihenek egyet. Ez amúgy a húsvéti hét volt, amikor nem voltak egyetemi teendőim, rákoncentrálhattam erre a filmötletemre. Ez a rövidfilm két és fél perces, de ez animációban nem kevés, mert mindent meg kell rajzolni, ez napi 18 óra munkát jelentett, kevés alvással, főleg mivel minden aspektusát én csinálom a filmjeimnek, mint például a hangot. De szerencsémre gyorsan és kitartóan tudok dolgozni, az ezután lejátszódó menedzselés, hogy eljussanak a munkáim mindenhova, az igazán hosszú folyamat.
Egy elég sajátos, mondhatni groteszk stílusa van az animációidnak. Kik voltak rád nagy hatással, kik inspirálják a munkádat?
Azok között a filmesek közt, akik nagy hatással voltak rám, szerintem egy animációs rendező sincs, a kedvenc 100 filmem között sincs igazán animáció, a Szamuráj Jack-et és a Studio Ghibli több munkáját mondjuk bármikor szívesen nézem. Viszont akiket nagyon szeretek az David Lynch és Harmony Korine, aki kevésbé ismert, de annál elvetemültebb. Számomra mindig az a lényeg, hogy olyat lássak a vásznon, amit előtte még sosem, az egyediség a legfontosabb szempont, mint például Alejandro Jodorowsky szürreális munkái. De ide tartozik még Werner Herzog is, akit sokan a dokumentumfilmjeiről ismernek, de én a furcsa játékfilmjeit jobban szeretem, és szerintem az ő munkamorálja él bennem is, mert valószínűleg ő is simán megcsinálna egy hét alatt egy animációt.
Kiskorod óta érdekelnek az állatok, de miért pont ezt a csúszó-mászó vonalat szereted használni?
Egyrészt tényleg ezek a témák és állatok érdekelnek, szóval, ha látok egy döglött egeret, akkor arról fényképeket csinálok, játékautók közé állítom, nagyon szeretem a kígyókat is, az volt a jelem az oviban, szóval ez az, ami igazán közel áll hozzám. Nem akarom ezekkel sokkolni a nézőt, de mivel a legtöbb ember nem szereti ezeket az állatokat, mindig egy kicsit megilletődnek. Például az új kisfilmemhez egészen új lényeket találtam ki, ezek nagytestű dögevők egy elvont közegben. Egy igazi inhumánus alkotást akartam létrehozni, nem a szó rossz értelmében, csak, hogy ne az a szokásos antropomorf ábrázolás jelenjen meg a filmemben, ahol mindent az emberi életre vetítenek ki és már unom.
Milyen különbséget látsz a Budapest és vidéki animációs szféra között?
Pesten ott van a MOME és a Metropolitan Egyetem animációs részlege, és az ő munkájukban sokszor azt látom, hogy nagyon egy kaptafára megy, míg vidéken nincsen egy összefüggő szféra, csak egy-egy valakik, akik alkotnak, és itt egyedibb hangokat, stílusokat látni. Azoknál, akik nem igazán tanulták ezt sehol, hanem maguktól jöttek rá a dolgokra, mint ahogy én is, ott különösebb, eltérőbb alkotások születnek témában és technikában egyaránt.
Mire számíthatunk tőled a közeljövőben?
Ez a kisfilm és a sikere nagyon felvillanyozott most, nem is gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz, pláne hogy itt eléggé elengedtem a fantáziámat. Így ezen felbuzdulva – már sokadszorra – nekilátok egy animációs nagyjátékfilm készítésének, az első próbálkozások óta megerősödött az alkotói hangom, így közeleg az idő, mikor végre beülhetek a filmemre egy nagy popcornnal.
