2017. 08. 15., kedd, 09:51
Világszerte hívők millió emlékeznek ma meg Szűz Mária mennybemeneteléről. A krónikák szerint Szent István ezen a napon ajánlotta fel hazánkat az Istenanya oltalmába. Nagyboldogasszony ünnepének gyökerei egészen az ősegyházig nyúlnak vissza.
A hagyomány szerint Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Szűz Mária holttestét, hanem röviddel halála után föltámasztotta, és magához emelte a mennyei dicsőségbe.
A legkorábbról fennmaradt írásos emlékek szerint a 7. században már bevett szokás volt megemlékezni Mária mennybemeneteléről. Hivatalos ünneppé azonban csak 847-ben vált, IV. Leó pápa döntésének köszönhetően. Magyar elnevezése az 1446. évi Müncheni Kódexben tűnik fel először, mint „Marianac fel menbe vetele”. A második világháborút megelőzően Nagyboldogasszony munkaszüneti nap volt Magyarországon.
Mária mennybevételét a protestáns egyházak nem ünneplik, mondván a Szentírásban nem szerepel, és így az ember üdvössége szempontjából sem releváns.
Csoda az Oljafák hegyén
Mária halálának körülményeiről és helyszínéről több tucat teória kering. Egyesek szerint nem Jeruzsálemben, hanem Efezusban hunyt el. Utóbbi magyarázat arra alapoz, hogy Jézus János apostolra bízta édesanyját, a tanítvány pedig a kis-ázsiai városkában folytatott térítő tevékenységet. Egyháztörténészek ugyanakkor úgy vélik, hogy János apostol csak Mária halálát követően hagyta el Jeruzsálemet.
A legelfogadottabb hagyomány szerint Jézus három nappal előbb tudatta anyjával halála óráját. Mária testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba fektették, temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a világ különböző tájairól.
Tamás csak harmadnapra jelent meg, és miután látni akarta az elhunytat, felnyitották a sírt, amelyből kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok énekhang kíséretében a mennyekbe emelik.
„Napba öltözött asszony”
Nagyboldogasszony napjához számos legenda és népszokás fűződik. Mindenekelőtt ilyen a Mária-virrasztás magyar hagyománya, amely azon a hiten alapul, hogy e napon a napfelkeltében meg lehet látni a „Napba öltözött asszonyt” , akiről az Újszövetség a Jelenések könyvének 12. fejezetében tudósít.
A másik ismert hagyomány a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése vagy a virágszentelés. A megszentelt illatos füveket és virágokat később a halott koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan ő is dicsőségre jusson, olykor az épülő ház alapjába, másutt a csecsemő bölcsőjébe vagy a fiatal pár ágyába helyezték. Úgy tartják, hogy e nap időjárásából a termésre is következtetni lehet: ha a Nagyboldogasszony napja fénylik, jó lesz a bortermés.
A népi kalendáriumban a „két asszony köze”, azaz az augusztus 15. (Nagyboldogasszony) és szeptember 8. (Kisasszony napja) közötti időszak varázserejűnek számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly beléjük ne essen. A termékenységvarázsláshoz kapcsolódott, hogy ilyenkor „ültették a tyúkokat”, hogy az összes tojásukat kiköltsék, gyűjtötték a mészben sokáig elálló „két asszony közi” tojást.