Egy tavalyi cikkünk a majdnem legnézettebb tartalom most az oldalunkon

2017. 07. 27., csütörtök, 17:20

Olvasóink valahogy ráakadtak egy pontosan egy évvel ezelőtti anyagunkra, amit aztán bőszen osztogatnak is a Facebookon. Elmondjuk, miért.

Először csak kollégánknak tűnt fel, hogy ismerősei egy tavalyi cikket osztogatnak a Facebookon, aztán már a statisztikában is láttuk, hogy meglepően erősen fut egy korábbi anyagunk.

Aztán rájöttünk, hogy miért. Vagy legalábbis csak sejtjük. Pontosan egy évvel ezelőtt, 2016. július 26-án akkora esőt esett, hogy még a Vásártéri út is víz alatt volt. Biztosan emlékeznek rá, hiszen olyan emlékezes fotókat kaptunk, mint ez

vagy ez:

Van is erről egy korabeli Facebook bejegyzésünk:

 

Aztán úgy alakult, hogy idén július 26-án is volt egy komolyabb esőzés, kettő is, egy délelőtt, egy pedig este, bár nem volt annyira durva, mint a tavalyi. Természetesen erről is beszámoltunk néhány olvasói fotóval.

Arra, hogy miért a tavalyi cikk "kezdett el futni", csak tippelni tudunk. Valószínűleg valaki rákereshetett a Google keresőjében és ezt dobta ki találatnak. Aztán az is lehet, hogy a Facebook ajánlotta fel emlékként és azt kezdték el továbbosztani.

Viszont ez az eset jól mutatja, hogy nagyon sokan vannak, akik nem nézik meg alaposan egy cikk forrását, dátumát, hanem azonnal a megosztás gombra kattintanak. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy velünk is előfordult már, amikor egy többéves hírt vettünk át. :D )

Egyébként tavaly két nappal később, július 28-án volt az a biznyos felhőszakadás, ami majdnem egy órára bénította meg a vasútállomás környékét. Ötven centis víz állt az úton. Remélhetőleg, a hamarosan induló csatornafejlesztés ezt a problémát megoldja.