Londoni tűzvész - halálos áldozatai vannak a tűznek

2017. 06. 14., szerda, 10:10

Teljes terjedelmében lángolt egy 24 emeletes lakóház London nyugati részén, mintegy kétszáz tűzoltó dolgozott a helyszínen. A lángokat kora reggelre nagyrészt eloltották, füst gomolyog az épületből. A londoni tűzoltóság szerint halálos áldozatai vannak a tűzvésznek.

Dany Cotton, a londoni tűzoltóság parancsnoka közleményében "számos" halálesetről szólt, de közölte, hogy az épület mérete és bonyolult belső szerkezete miatt az áldozatok pontos számát egyelőre nem lehet megállapítani, és a hatóságok a tűz okát sem ismerik még.

Hozzátette, hogy a londoni mentőszolgálat harminc sérültet szállított öt kórházba. A tűzoltóparancsnok szerint a 24 emeletes épület mindegyik szintje égett a második emelettől felfelé.

Cotton tájékoztatása szerint a helyszínen negyven tűzoltójármű és több mint kétszáz tűzoltó dolgozik.

Szemtanúk beszámolói szerint sokan az égő épületben rekedtek. Többen arról számoltak be, hogy embereket láttak kiugrani a toronyházból.

A 120 lakásos Grenfell Tower 1974-ben épült, és tavaly jelentős felújításon esett át.