14 000 diák Guinness-rekordra készül

2016. 05. 04., szerda, 15:08

A több helyszínen egyszerre tartott helyes kézmosás oktatás világrekordját Glasgow-ban állították fel 3039 diák részvételével. A magyar iskolások most jó eséllyel rekordot dönthetnek, hiszen 190 iskola több mint 14 ezer diákja jelentkezett a 2016. május 5-i rendezvényre.

Somogy megyében 16 iskola, 25 csoportjának közel 900 tanulója vállalkozik a rekord döntésre. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal a fővárosi és megyei kormányhivatalok népegészségügyi munkatársai segítségével két éve indította el a nemzetközi e-Bug program magyarországi projektjét, amelynek célja a felnövekvő generációknak megtanítani a megfelelő személyi higiénés szokásokat, a helyes antibiotikum használat szabályait és az oltásokkal kapcsolatos alapvető tudnivalókat.

Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala és a Somogy Megyei Kormányhivatal népegészségügyi munkatársai támogatásával a Kézhigiénés Világnapon, május 5-én 10:00 órai kezdéssel a résztvevő iskolákkal közösen szeretnék megdönteni a kézmosásoktatáson résztvevők világrekordját, amire minden esély megvan. Az hazai rendezvény során rengeteg helyszínen, ugyanazon a napon, ugyanabban az időpontban kezdődő tanóra keretében mutatják be a képzett instruktorok a kézmosás fontosságát, annak helyes technikáját. A résztvevő diákok játékos formában sajátítják el, hogyan és mikor fontos kezet mosnunk, ha meg akarjuk előzni a kéz útján terjedő fertőzéseket.  Egy „tüsszentőpályán” pedig meg is nézhetik a kórokozók terjedésének módját.
Az eseményt kiemelt médiaérdeklődés kíséri, valamennyi helyszínen amatőr és profi videós stábok rögzítik a tanórát, amely egyben a Guinness-rekord bizonyításának része is.

Az angol fejlesztésű e-Bug egy tudományos alapokon nyugvó, interaktív, on-line oktatási eszköz, amely játékos tanulással segít 6 éves kortól egészen a fiatal felnőttekig. Vírusokról és baktériumokról szóló előadásokkal a fiatalok figyelmét lekötni nagy kihívás. Az e-Bug egy olyan interaktív felület, amely játékos formában és érdekesen mutatja be a mikrobák világát. A gyerekek a játékok mellett tesztelhetik a tudásukat, eközben pedig új ismeretekre tehetnek szert.

A Guinness-rekordkísérletről az alábbi elérhetőségeken kérhetnek információkat:
További információkat és ingyenes oktatási segédleteket, játékokat a www.e-bug.eu weboldalon, az ÁNTSZ honlapján https://www.antsz.hu/portal/ebug és a Facebookon (Népegészségügy – Somogyi Egészség Fórum; E-Bug Magyarország) találhatnak.
A helyi rendezvényekről a megyei e-Bug koordinátortól kaphat tájékoztatást:
dr. Pálca-Juhász Márta 82/528-400, juhasz.marta@ddr.antsz.hu
Somogy megye résztvevő iskolái:

Kaposvári Járás

Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája

Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Igali Batthyány Károly Általános Iskola

FM DASZK, Szakképző Iskola Móricz Zsigmond Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Kaposvári Szakképzési Centrum Jálics Ernő Szakképző Iskolája, Kadarkút

Nagyatádi Járás

Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod

Révkomáromi János Általános Iskola, Kutas

Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye

Somogyszobi Általános Iskola

Barcsi Járás

Barcsi Általános Iskola Arany János Tagiskolája

Gábor Andor Általános Iskola, Babócsa

Homokszentgyörgyi I. István Általános Iskola

Barcsi Általános Iskola Deák Ferenc Tagiskolája

Siófoki Járás

Siófoki Széchenyi István Általános Iskola

Andocsi Szent Ferenc Általános Iskola és AMI Nágocsi Tagintézménye

Marcali Járás

Öreglaki Általános Iskola

Ezeket olvasta már?