2016. 02. 22., hétfő, 16:36
A kötelező tűzvédelmi házirend legfontosabb tudnivalóit ismertette a siófoki katasztrófavédelmi kirendeltség hatósági osztálya a társasházak közös képviselőinek, intézőbizottság elnökeinek.
Az előadás iránymutatásul szolgált a társasházakra vonatkozó jogszabályváltozások teljesítéséhez. A kirendeltség munkatársai révén a város harminc közös képviselője segítséget kapott arról is, hogy egy tűzvédelmi ellenőrzés során milyen feltételeknek kell megfelelniük. Oláh László tűzoltó alezredes, kirendeltségvezető hangsúlyozta: a katasztrófavédelem célja nem a büntetetés, hanem a lakók biztonságának szem előtt tartása.
Szalay Balázs tűzoltó hadnagy, a hatósági osztály megbízott vezetője a tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló belügyminisztériumi rendelet társasházakra vonatkozó pontjairól beszélt, amelyet március 31-ig kell kidolgoznia a háromszintesnél magasabb, valamint tíznél több lakó-és üdülőegységet magában foglaló épületek tűzvédelmére a közös képviselőknek. Ezt követően Szabó Norbert tűzoltó zászlós az égéstermék-elvezetőkre és szellőző berendezésekre vonatkozóan előírásokról tájékoztatta a hallgatóságot. A társasházak ellenőrzése során vizsgált tárgyi feltételek és írásos dokumentumok szükségességéről Ferencz-Szipola Éva tűzoltó őrnagy tartott előadást, melyet követően a megjelentek feltehették kérdéseiket.