Szerdáig nyár lesz

2015. 05. 18., hétfő, 12:09

A hétvégi mediterrán ciklon erős meleget hozott a Kárpát-medencébe. Néhol akár 30 °C is lehet. A jó idő viszont nem tart sokáig, ugyanis a légtömegek harca elkezdődik már a hét közepén, a déli meleg áramlást pedig felváltja az északi hideg.

Hétfőn sok napsütés lesz felettünk, csak néha takarhatják el a napot a felhők. Igazán kellemes idő várható. A gyenge, olykor mérsékelt délkeleti szél mellett a hőmérséklet 25 °C-ig szökik majd.

Kedden a reggeli friss 9 °C után egy 30 °C-os délután köszönt ránk. A nap folyamán fátyolfelhők kúsznak a nap elé, így néha szűrt napsütés lehet. Késő délután egyre többfelé képződik gomolyfelhőzet és a megye nyugati részén lehet egy-egy zápor, zivatar. Mérsékelt délnyugati szél fog fújni.

Szerdán kora hajnalban egy gyenge front hatására egyre többfelé lehet zápor-zivatar. Igen enyhe lesz a reggel. 15 °C-ig hűl csak a levegő és sokfelé lehet erős párásság. Napközben borult lesz az ég, majd délutánra felszakadozik a felhőzet és több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. 25 °C-ig emelkedik a hőmérséklet. A szél már korareggel átfordul északnyugatiba. Néhol élénk széllökések is előfordulhatnak.

A hét második felében lehűlés érkezik. Megnő a csapadék esélye is. Bárhol előfordulhat zápor, zivatar, némelyik hevesebb is lehet. Sokszor lesz erősen felhős, borult az ég, de napsütésben is bízhatunk. A napi maximumok 18-23 °C-ra esnek vissza, míg reggel 8-10 °C-ot mérhetünk majd. Igazi „enyheségben” lehet részünk.