2015. 02. 18., szerda, 13:15
A hajnali erős fagyok után délutánonként nyugodt napsütés várható. Kisebb eső a hét vége felé előfordulhat, de jelentős csapadékra nem kell számítanunk. Előrejelzésünk következik.
Szerdán napközben élvezhetjük a verőfényes napsütést. A hajnali erős fagy után csak mérsékelten melegszik fel a levegő. Maximum 5 °C-ot mérhetünk a délután folyamán. Gyenge északnyugati szél fúj még. Az éjszaka folyamán fátyolfelhők érkeznek északkelet felől.
Csütörtökön reggel -3-5 °C-ig süllyed a levegő hőmérséklete. Fátyolfelhős lesz az égbolt. Néhol kisebb köd kialakulhat. Napközben szűrt napsütés valószínű. Délutánra 7-8 °C is lehet a gyenge délnyugatiba forduló szél mellett.
Péntek reggel sok fátyolfelhőzet lesz felettünk. Mérséklődik a reggeli lehűlés. -2-3 °C-ig csökken a hőmérséklet. Napközben egyre jobban megvastagszik a felhőzet, de még mindig lehetnek napos időszakok. Délutánra 8 °C-ig melegszik a levegő. Marad a nyugati, délnyugati szél.
A hétvégén már több felhő valószínű. Szombaton borult időre számíthatunk. Gyengül a reggeli fagy és a délután is enyhébb lesz a megszokottnál. Vasárnap is felhős lesz, viszont sok helyen 10 °C-ot eléri a hőmérséklet, sőt meg is haladhatja azt. Néhol lehet kisebb eső, de komolyabb csapadékra nem kell számítani.