Front és napsütés

2015. 01. 14., szerda, 11:43

Napsütésben nem lesz hiány, de ahogy közeledik a hétvége, úgy lesz egyre rosszabb az időjárás.

Szerdán délután a napsütés mellett lehet néhány felhő az égbolton. A délnyugati szél mérsékelten fúj majd. Néhol lehetnek élénk széllökések. Koratavaszias 12 °C-ra melegszik fel a levegő. Az este folyamán egy hidegfront éri el a térséget, aminek hatására beborul az égbolt és éjszaka lehet majd kisebb eső, zápor.

Csütörtök reggelén a front továbbvonul, mögötte derült lesz az égbolt, de többfelé kell számítani erős ködképződésre, ami a nap folyamán megemelkedik majd és emiatt néhol borongós, szürke idő lesz, míg máshol, ahol felszakadozik ez a ködfelhőzet, ott gyengén felhős égbolt lesz sok napsütéssel. A reggeli 2 °C-ot délután a felhősebb tájakon 4 °C, a napsütéses tájakon 8 °C váltja. Gyenge lesz a déli szél.

Pénteken reggel még kevés felhő lesz felettünk, ám a délután folyamán egyre több felhő érkezik délnyugat felől. Reggel 2-3 °C, míg délután 10-12 °C lesz a jellemző. A déli szél továbbra is gyengén fúj majd. Csapadékra nem kell számítani.

A hétvégén sok lesz felettünk a felhő és főként vasárnap lehet csapadék. A koratavaszias idő megszűnik majd, de még mindig az átlag felett lesz a hőmérséklet. A délutáni maximum 8-12 °C körül fog alakulni. A hétvége második felében már lehűlés kezdődik és visszatérnek majd a reggeli  fagyok is.

Ezeket olvasta már?