Vadászterület Barcognak a bikák a lábodi erdészetben

2013. 10. 15., kedd, 08:57

Szeptember második felében, az addig békésen megférő bikák már nem nagyon tűrik egymást, összecsapnak, kezdik felkeresni a hagyományos barcogóhelyeket. Október elejétől pedig november közepéig tart a dámvadak párzása, üzekedése, azaz barcogása.

A bikák rangsor alapján elfoglalt barcogóhelyükön kis teknőszerű mélyedéseket kaparnak a talajba, amelyeket testnedveikkel, szaganyagaikkal jelölnek meg és erősen védelmeznek, miközben gurgulázó torokhangot hallatva várják, hogy valamelyik tehén őket válassza leendő borjaik nemzőjének.

Egy-egy ilyen úgynevezett leket a bika több éven át is használhat és több is lehet neki.
Csak a korosabb bikák tartanak fenn barcogóteknőt, a fiatalabb bikák a barcogóhely környékén várakoznak, hogy tehénhez jussanak. Az intenzív üzekedés október közepén indul meg.

A barcogóhely körül tartózkodó tehenek egyenként keresik fel a kiválasztott bikát, majd a borítás után tovább állnak. Az üzekedést az ünők kezdik, az öregebb tehenekben később ébred a párzási kedv. A bikáknál fordított a helyzet; a barcogást az öregebbek kezdik, majd a fiatalabbak folytatják.

Erdőlátogatási tilalom

A SEFAG Zrt. üzemi vadászterületei közül a Lábodi Vadászerdészet rendelkezik kiemelkedő mennyiségű és minőségű dámállománnyal. A balesetek elkerülése és az eredményes vadásztatás érdekében ezen területen az erdőlátogatási tilalom október 31-ig van érvényben délután 15 óra és másnap délelőtt 9 óra között.