Elhunyt Dr. Stadler József

2013. 05. 21., kedd, 16:28

Az építész, várostervező szakmérnök, Kaposvár egykori főmérnöke, a rendszerváltozás után négy évig önkormányzati képviselője hosszan tartó betegség után, 77 éves korában hunyt el. Temetése pénteken 10 órakor lesz a kaposvári Keleti Temetőben.

Dr. Stadler JózsefStadler József Kadarkúton született 1935-ben. 1954 és 1960 között végezte az Építészeti és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karát, majd 1972 és 1973 között a Budapesti Műszaki Egyetem városépítési szakmérnöki képzésében vett részt. 1980-ban a városrekonstrukció témakörében szerzett műszaki doktorátust. Több mint 100 tanulmánya, cikke jelent meg folyóiratokban.

Stadler József dolgozott a megyei és városi tanácsnál is, utóbbinak főmérnőke volt. 1968 és 1973 között a Somogy Megyei Beruházási főmérnöke volt, később a városi tanács épíési osztályvezetője lett. 1978-tól a Pécsiterv műteremvezetője és tervezője, 1981 és 1991 között a Somogyterv műszaki igazgatóhelyettese és igazgatója. 1991-től vállalkozó volt.

A rendszerváltástól előbb a Fidesz külső szakértője volt az önkormányzat városfejlesztési, környezetvédelmi és műszaki bizottságában, 1998-tól önkormányzati képviselőként és a bizottság elnökeként dolgozott tovább. Ekkor a sportbizottságban is tagságot vállalt.

Elnökségi tagja volt az iparkamarának és a megyei építészkamarának is, valamint örökös tiszteletbeli elnökneke volt a Kaposvári Rákóczinak. Díjai: a Somogy Megyei Tanács alkotói díja, Alpár Ignác-érem, Hild József-érem, Az év lakóháza c. pályázat díjnyertese.

Főbb munkái:
városközpont (Barcs, Kaposvár)
Toldi úti lakótelep (Kaposvár)
Hegyi lakótelep (Siófok)
üdülőépületek, lakóházak (Balatonföldvár, Boglárlelle, Fonyódliget, Harkány, Kaposvár, Siófok).

Dr. Stadler József temetése pénteken 10 órakor lesz a kaposvári Keleti Temetőben. Szentmisét a Szent Margit Templomban mutatnak be érte május 22-én 18-30-kor.