2012. 02. 09., csütörtök, 10:59
Aláírásgyűjtéssel tiltakozik a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a tervezett arany- és nehézfémbányászat ellen a Beregszász környéki településeken.
A beregszászi járási Nagymuzsaly és Nagybereg önkormányzatai és a Kárpátalja megyei tanács tavaly év végén engedélyezték egy kijevi székhelyű részvénytársaságnak, hogy a területen felderítsék és feltárják az aranylelőhelyeket, valamint folytassák a kitermelést a nagymuzsalyi aranybányában. A döntés nagy felháborodást váltott ki az az érintett falvak lakossága körében.
Az ügy kapcsán Jakab Erika beregszászi járási képviselő, a KMKSZ nagymuzsalyi alapszervezetének elnöke úgy nyilatkozott: „a kiadott engedélyben nincs behatárolva a bányászat pontos helye, ami azt jelenti, hogy szükség esetén túrhatnak bárhol, lakott területen ugyanúgy, mint gyümölcsösökben”. Mint kifejtette, az engedély nehézfémbányászatot említ, mindenféle feltétel és kritérium nélkül. Ugyanakkor a megkérdezett szakemberek szerint a nehézfémek kitermelését csak ciános módszerrel lehet megvalósítani – tette hozzá –, ami hosszú távon környezeti katasztrófát jelent a környék számára.
„Ezért a KMKSZ legutóbbi járási választmányi ülésén úgy határoztunk, hogy Nagymuzsalyban, Benében, Borzsován és Kovászón is megkezdjük az aláírásgyűjtést a nehézfémbányászat beindítása ellen” – közölte, megjegyezve, hogy néhány nap alatt Nagymuzsalyban több mint 700 aláírás gyűlt össze Jakab Erika hangsúlyozta: mindent megtesznek azért, hogy idegen, kijevi pénzemberek érdekei miatt ne tegyék tönkre a környezetüket, gyermekeik és unokáik jövőjét.