2026. 09. 18., péntek, 09:50
Teljessé válik a régóta várt bringakör.
Munkagépek jelentek meg a Kapos partján és elkezdték építeni a Kaposújlak és Kaposvár közötti kerékpár út hiányzó szakaszát.
A Kaposmérőt és Kaposújlakot is érintő, jórészt a vasút mellett futó kerékpárutat 2023-ban adták át. Ez azért is volt egy jelentős beruházás, mert így elérhetővé vált a Kassai-völgy, valamint a Petörke-tó, így el lehet jutni Szennába, onnan pedig rá lehet csatlakozni a zselici kerékpárútra.
Volt azonban egy szépséghibája a történetnek: Kaposvár és Kaposújlak között hiányzott egy 1000 méteres szakasz. Aki tehát Kaposújlakról Kaposvár felé kerekezett, egyszer csak egy mező közepén találta magát.
A napokban viszont változás történt: munkagépek jelentek meg és úgy néz ki, megépül a kerékpárút Kaposújlak és Kaposvár között.
Szita Károly polgármester csütörtökön délután a Gróf Apponyi Albert közben tartott lakossági beszélgetésen kérdésre válaszolva elmondta: három új kerékpárúttal bővül Kaposvár, az egyik a kaposújlaki.
– Most jutottunk el idáig, mert ki kellett sajátítani területeket – közölte a városvezető, majd hozzátette: ezt nem úgy kell érteni, hogy fogtuk és elvettük valakinek a földjét. Meg kellett állapodnunk a gazdákkal, hogy mennyiért adják el a tulajdonukat. Aztán meg kellett egyezni, hogy tudnak egyik földrészükről a másikra eljutni, ha elkészül a kerékpárút – avatott be a részletekbe a polgármester.
A kisajátítás lezárult, a közbeszerzést kiírták, a kivitelezőt kiválasztották, aki néhány napja neki is látott a munkának.
A Kaposvárt Kaposújlakkal összekötő ezerméteres útszakasz előkészítési részét Magyarország Kormánya támogatásával a Versenyképes Járás Program keretéből finanszírozzák, míg a kivitelezés az Aktív Magyarország Program részeként valósul meg.