2026. 08. 10., hétfő, 12:21
Az új menetrendhez új jegy-és bérletrendszer is társul.
Közel egy hónapon át véleményezhették a tervezett buszmenetrendet a kaposváriak: személyesen a nyolc menetrendi egyeztető lakossági fórumon, amely Kaposvár valamennyi településrészét érintette, továbbá elektronikus vagy postai úton. Ez alatt az időszak alatt 150 levél érkezett a Kaposvári Közlekedési Zrt.-hez, amely Muthig Tímea igazgató szerint nagy segítséget adott a menetrend tökéletesítéséhez.
– Biztosan változtatunk a menetrenden, hiszen sok olyan információ áll rendelkezésünkre, amelyekkel egy sokkal utasbarátabb menetrendet tudunk létrehozni – mondta el lapunknak az igazgató.
Azt már tudjuk, hogy 5–10 perccel módosulnak egyes indulási időpontok, amelyek nagy segítséget nyújthatnak egy-egy lakótömbnek, azonban plusz járatok is kerülnek az új menetrendbe – ezek a munka- és iskolakezdési időkhöz igazodnak.
Összességében sokkal pontosabb és az utasok igényeihez jobban igazodó menetrendünk lesz
– mondta Muthig Tímea, hozzátéve, hogy várhatóan augusztus végére már közel lesznek a végleges változathoz.
Az elsődleges cél a járatok sűrítése volt:
az egyeztetések során a városlakók elősorban azt kérték, hogy a belvárosi járatok gyakrabban járjanak, például a kórházhoz, a postához és az iskolákhoz.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy a midibuszok érkezésével új útvonalak is beépülnek a menetrendbe: a midibuszok olyan utcákba is be tudnak hajtani, amelyekre eddig nem volt lehetőség.
Az új menetrend elfogadását követően a Nyár utcában, a Zaranyi lakótelepen, a Pipacs utcában és a Búzavirág utcában is közlekednek majd buszok.
A Covid-járvány idején bevezetett átlós járatok a tervek szerint megszűnnek, ezeken az útvonalakon átszállással közlekedhetünk a jövőben. Az új menetrend mellé pedig új jegy-és bérletrendszert vezet be a társaság.