Folyamatos ellenőrzést és következetes szankcionálást kért Kaposvártól a Kutyatár vezetője

2026. 05. 18., hétfő, 01:29

A felelős állattartásról, a szabályszegések következményeiről és a Kutyatár mindennapi kihívásairól egyeztetett Boncz Edittel, az egyesület vezetőjével Szita Károly. Kaposvár polgármestere vasárnap számolt be Facebook-oldalán a látogatásról, amelyen elhangzott: a jövőben szigorúbb fellépésre is szükség lehet a szabálytalan kutyatartókkal szemben.

A videóban Boncz Edit elmondta: jelenleg 189 kutyáról gondoskodnak, miközben két évvel ezelőtt még 294 állat volt a telepen. Hozzátette: folyamatosan próbálnak a létszámhatár alatt maradni, ugyanakkor a feladat rendkívül megterhelő, hiszen az országos helyzet sem javult a felelős állattartás terén.

Szita Károly emlékeztetett arra, hogy a Kutyatár 2012-ben nyitotta meg kapuit 30 férőhellyel, mára pedig közel 200 kutyáról gondoskodik az egyesület. A polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat éves szinten 20 millió forintos támogatással segíti a szervezet munkáját, és ez az összeg idén is rendelkezésre áll.

A beszélgetés során szóba került az is, hogy Kaposváron az elmúlt években több intézkedéssel próbálták segíteni a felelős állattartást. A város ingyenes chipelési akciókat szervezett, négy kutyafuttatót épített, valamint ebrazziákat is tartottak annak érdekében, hogy csökkenjen a kóbor állatok száma.

Boncz Edit szerint azonban továbbra is a következmények hiánya jelenti az egyik legnagyobb problémát.

– Folyamatos ellenőrzésre és következetes szankcionálásra lenne szükség. Jelenleg sokszor nincs valódi következménye annak, ha valaki felelőtlenül tart kutyát – fogalmazott az egyesület vezetője.

Hozzátette: sok esetben a kötelező oltások is elmaradnak, mivel az állatorvosok chip nélkül nem oltják be az állatokat, így az oltatlan kutyák gyakran azonosítatlanok is maradnak.

Szita Károly egyetértett az elhangzottakkal, és megköszönte az egyesület munkatársainak kitartását és elkötelezettségét. Facebook-bejegyzésében azt írta: a Kutyatár munkatársai a hét minden napján óriási felelősséggel és elhivatottsággal dolgoznak, ezért az önkormányzat továbbra is minden támogatást megad ahhoz, hogy az egyesület hosszú távon is folytathassa munkáját.