2026. 04. 30., csütörtök, 09:45
Kaposváron az itt élő emberek az elsők, az ő nyugalmuk és biztonságuk a legfontosabb. Mint ahogyan nem tűrjük a városban kószáló vaddisznókat és rókákat, nem tűrjük az utcáinkon falkákban kóborló kutyákat, úgy fel kell lépnünk a varjakkal szemben is – mondta Szita Károly a városi közgyűlés csütörtöki ülésén. A város polgármestere valós megoldást sürget.
– Egy város vezetése nem mehet el szó nélkül az olyan jelenségek mellett, amelyek kaposváriak százainak, ezreinek befolyásolja, zavarja az életét. És a tapasztaltak alapján nem tudom elfogadni azt az érvet, hogy a vetési varjakkal hosszú távon az együttélésre kell berendezkednünk – hangsúlyozta Szita Károly napirend előtti felszólalásában.
Kaposvár polgármestere elmondta: rengeteg panasz érkezik hozzá, miután a varjak beköltözésével olyan problémák jelentek meg a belváros fasorokkal, főként platánfákkal rendelkező utcáiban – a Bajcsy-Zsilinszky, Pete Lajos, Tallián Gyula, Ezredév és Fő utcában –, amelyekkel korábban nem kellett szembesülniük az ott élőknek.
A folyamatos károgás mellett a madarak összepiszkítanak mindent. A fészkek alatt gallyak, halott madárfiókák és temérdek ürülék gyűlik össze minden egyes nap.
Szita Károly azzal bízta meg Csillag Gábor jegyzőt, hogy a város kössön szerződést a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel annak érdekében, hogy a szakemberek adjanak javalatot valós megoldásra. A polgármester addig is napi rendszerességű takarítást kért az érintett helyszíneken a kaposvári városüzemeltetéstől.