2026. 04. 23., csütörtök, 17:53
A verseny két fordulója már korábban lezajlott a tanév során, így a csütörtöki fináléban a legjobb hét csapat mérte össze tudását.
Hagyományteremtő céllal rendezte meg idén először a Janikovszky-olvasási, irodalmi vetélkedőt a Kinizsi Lakótelepi Tagiskola. A döntőt csütörtök délután tartották az intézményben.
A megmérettetésre a vármegye több intézményéből is érkeztek nevezések, a döntőbe azonban a négy kaposvári iskola mellett Mezőcsokonyáról, Szennából és Igalból jutottak be csapatok.
A vetélkedő Janikovszky Éva születésének centenáriuma előtt is tisztelgett. A felső tagozatos diákoknak az írónő négy kötetét volt szükséges elolvasniuk, emellett életrajzi kérdésekre is válaszoltak. A döntőben az Az úgy volt című kötetből dolgoztak fel egy jelenetet, amelyet elő is adtak, valamint egy, az írónő életéhez és munkásságához kapcsolódó kvízt kellett helyesen megválaszolniuk.
– Janikovszky minden könyve olyan, hogy mosolyt csal az olvasó arcára, és egy kötet után kedvet kapunk ahhoz, hogy egy másikat is kézbe vegyünk – mondta Lukács Zsófia, a Kinizsi Lakótelepi Tagiskola magyar szakos pedagógusa.
A tanár szerint általánosságban van még tér a diákok szövegértésének fejlesztésére, ugyanakkor egy érdekes olvasmány jelentősen felkelti a figyelmüket, és segíti a pontosabb információfeldolgozást.
– Éppen ezért igyekeztünk olyan feladatokat összeállítani, amelyek élvezetesebbé teszik a versenyt – tette hozzá.
A versenyt a Toponári Tagiskola csapata nyerte meg, a második a szennai, a harmadik helyezett pedig a mezőcsokonyai iskola lett. A szervezők reményei szerint a következő tanévben is megrendezik a vetélkedőt.