2026. 04. 21., kedd, 20:38
Kedd délután avatták fel a gimnázium egykori diákja, majd Kaposvár későbbi polgármestere emlékplakettjét.
Egykori diákja emléke előtt tiszteleg a Táncsics Mihály Gimnázium: kedden felavatták a Szabados Péterről készült emlékplakettet az intézmény folyosóján.
Az avatón Kéki Zoltán, a Somssich–Táncsics Gimnázium Baráti Köre Egyesület elnöke mondott beszédet. Felidézte, hogy a dísztáblát Várhelyi György készítette a közelmúltban, és az egyesületen belül közösen döntöttek arról, hogy az egykori polgármester iskolájának adományozzák.
– A családján kívül három dolog iránt volt igazán elkötelezett: szeretett városa, Kaposvár, a közművelődés ügye, valamint az iskolája, a Táncsics Mihály Gimnázium iránt – mondta Kéki Zoltán. Kiemelte, hogy hivatalba lépése után is nagy figyelmet fordított alma materére, és az intézmény rekonstrukcióját is támogatta.
– Csodáltam emberségéért, őszinte, egyenes jelleméért és szociális érzékenységéért – tette hozzá.
Az avatón jelen volt Szabados Bálint, az egykori polgármester fia is, aki egy személyes emléket osztott meg a résztvevőkkel.
A város is nemrég domborművet avatott a Városházán, így tisztelegve a rendszerváltás utáni első szabadon választott polgármester emléke előtt.

