Májusban visszatér az év „legpiszkosabb” versenye, a MATE Cross Run

2026. 04. 15., szerda, 20:32

Május 17-én ismét megrendezik a MATE Cross Run terepakadályfutó versenyt, amelyre már több mint százan jelentkeztek.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusának hagyományos rendezvényét idén nyolcadik alkalommal szervezik meg: 2026. május 17-én kicsik és nagyok állhatnak rajthoz, hogy egy látványos és kihívásokkal teli pályán próbálják ki magukat.

Az elmúlt hetekben Vörös Péter, a campus főigazgatója arról is beszámolt, hogy 21 százalékkal nőtt a hallgatói jelentkezések száma, a szerdai sajtótájékoztatón pedig megerősítette: idén sem marad el az intézmény egyik legnépszerűbb sporteseménye.

Az egyetem megalapításakor célul tűzték ki, hogy az oktatás és a kutatás mellett kiemelt figyelmet fordítsanak a sportra is.

– Ennek érdekében folyamatosan fejlesztjük a sportinfrastruktúrát a campuson: megújult a sportcsarnok, bővültek a kültéri sportolási lehetőségek, és folyamatosan fejlesztjük a szabadidős sportkínálatot is a hallgatók számára – mondta Vörös Péter. Hozzátette: az élsportra is nagy hangsúlyt fektetnek, tavaly például 14 hallgató nyert el élsportolói ösztöndíjat, ami rekordnak számít.

Kiemelte azt is, hogy fontos számukra olyan események szervezése, amelyek látogatókat vonzanak a campusra – ilyen a Cross Run is, amelyen a hagyományoknak megfelelően idén is rajthoz áll Gyuricza Csaba rektor és Vörös Péter.

– A campus domborzati adottságai ideális feltételeket biztosítanak egy ilyen terepakadályfutó versenyhez, a szervezésben pedig idén is közreműködik a Magyar Honvédség. Az akadályok kialakításánál igyekeztünk ötvözni az agrárszakma és a honvédelem eszközeit – tette hozzá.

A főigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendezvény évről évre egyre népszerűbb, 2025-ben például rekordszámú indulót vonzott.

– Számunkra ez egy kiemelten fontos esemény, amely nemcsak a szakmai kapcsolatainkat erősíti, hanem a sport és a közösségépítés szempontjából is jelentős. Örömteli, hogy kollégáink nagy számban vesznek részt a pálya kialakításában, és családtagjaik is rajthoz állnak – mondta Hatvani Szabolcs, az MH Lahner György 2. Ellátóezred ezredparancsnoka.

A nevezés már elindult, az érdklődők pedig április 20-áig kedvezményes áron vásárolhatják meg early bird jegyeiket.

Ezeket olvasta már?