2026. 04. 14., kedd, 16:16
Közösségi médiában terjedő bejegyzés nyomán indult vizsgálat a somogyi Tótújfaluban: a rendőrség nem talált bűncselekményre utaló jelet, ugyanakkor ismét a hivatalos bejelentések fontosságára hívja fel a figyelmet.
A közösségi médiában terjedő információk alapján vizsgálódtak a hatóságok a Somogy vármegyei Tótújfaluban – derül ki a Somogy vármegyei rendőrség közösségi oldalán közzétett beszámolóból.
A bejegyzés szerint egy segítő szándékkal megosztott történet gyorsan elterjedt az interneten, sőt, sajtóhír is megjelent a feltételezett „gyerekrablókról”. A beszámolók alapján a település játszóterén tartózkodó gyerekeket a kora délutáni órákban ismeretlen férfiak szólították meg, akik édességgel próbálták őket egy furgonhoz hívni. A gyerekek azonban elszaladtak, majd otthon elmondták a történteket szüleiknek, akik később a polgármestert értesítették.
A rendelkezésre álló információk alapján a Barcsi Rendőrkapitányság munkatársai kivizsgálták az esetet, azonban nem merült fel bűncselekmény vagy szabálysértés gyanúja.
A hatóságok ismételten arra kérnek mindenkit, hogy amennyiben bűncselekmény előkészítésére vagy elkövetésére utaló információ birtokába jutnak, azt ne a közösségi médiában osszák meg, hanem haladéktalanul jelezzék a rendőrség felé a 112-es segélyhívón vagy személyesen. Hangsúlyozták: minden ilyen bejelentést kiemelten kezelnek és kivizsgálnak, ugyanakkor az ellenőrizetlen információk terjedése komoly társadalmi károkat okozhat.
Nyitóképünk illusztráció, melyet a mesterséges intelligencia generált!