2026. 04. 13., hétfő, 13:30
Ezüstérem a Kerékpáros Diákolimpia Országos Döntőjén Debrecenben!
Április elején került sor az Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos Döntőjére, amelyet immár sokadik alkalommal a DKSI rendezett és bonyolított le a Debrecen-Bocskaikert melletti 354. sz. úton. A versenyzőket és a kísérőket hűvös, változékony, szeles idő fogadta, ami nem könnyítette meg a délelőtti időfutamon, illetve a délutáni mezőnyversenyeken induló résztvevők dolgát. Az időfutamra „A” és „B” kategóriákban, U11-től U23-ig terjedő korcsoportokban összesen 350 nevezés érkezett, délután az igazolt „A” kategóriák számára kiírt mezőnyversenyeken közel 220 diák vett részt.
Az időfutam távja az U11 számára 4 km, U13-ben illetve U15-ben 6 km, U17-től pedig 10 km volt, a fordítós pályán kifelé kedvezett a széljárás, a cél felé visszafordulva több-kevesebb szembeszél nehezítette a haladást.
A sok nevezés és az időjárási körülmények ellenére ezüstérmet szerzett korcsoportjában Kovács Emese. A Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium tanulója a Kerékpáros Diákolimpia Országos Döntőjén Debrecenben, kiváló eredménnyel, korcsoportjában a 2. helyen végzett.
