2026. 03. 16., hétfő, 22:02
A béke megőrzésének fontosságáról és Somogy jövőjéről beszélt Gelencsér Attila a Kossuth téren tartott hétfő esti Fidesz-nagygyűlésen. Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Somogyban a biztonság és a fejlődés a tét, majd öt konkrét vállalást tett a térség jövőjével kapcsolatban.
Gelencsér Attila a népes hallgatóság előtt arról beszélt: Somogyban erős a közösség, és a térségben élők pontosan tudják, mekkora a tét. Felidézte, hogy a békemeneten és a kaposvári rendezvényen is ugyanaz az üzenet hangzik el: a magyarok nem hagyják magukat.
A képviselő hangsúlyozta, hogy a somogyi emberek a munkában, a családban és a szülőföld tiszteletében hisznek. Úgy fogalmazott: a térség fejlődik, Kaposvár épül, a Zselic pedig egyre több lehetőséget kínál.
| Öt vállalás Somogy jövőjéért |
|
Gelencsér Attila beszéde végén öt konkrét vállalást is megfogalmazott a következő ciklusra. Elsőként arról beszélt, hogy Mosdóson országos demenciaközpont létrehozását tervezik Repa Imre professzorral közösen. Második vállalásként a 67-es főút Szigetvárig történő meghosszabbítását említette, amely szerinte új gazdasági lehetőségeket nyithat meg a térség számára. A harmadik ígéret a Zselic komplex turisztikai fejlesztésének befejezése, valamint a Kaposvár és Szigetvár közötti kerékpárút megépítése. Negyedik vállalásként a kaposvári északi ipari park további fejlesztését nevezte meg. Gelencsér Attila szerint új beruházók érkezésével tovább csökkenhet a munkanélküliség, miközben a bérek emelkedése is felgyorsulhat. Ötödik vállalásként a kaposvári kórház fejlesztését emelte ki: tervei szerint a sebészet, az urológia és a nőgyógyászat területén robotsebészeti technológia jelenhet meg, valamint megteremtenék a csontvelő-transzplantáció lehetőségét is. |
Beszédében kitért a jelenlegi nemzetközi helyzetre is. Gelencsér Attila szerint Somogyban a béke megőrzését tartják a legfontosabbnak, mert a háború mindenki számára veszteséget jelent. Úgy fogalmazott: a somogyi emberek érdeke az, hogy Magyarország kimaradjon a háborús konfliktusokból.
A képviselő bírálta a Tisza Párt helyi jelöltjét is, majd arról beszélt: Kaposvár és Somogy fejlődése érdekében stabil, kiszámítható képviseletre van szükség.
Beszédét azzal zárta, hogy a somogyi közösség ereje és a kormány támogatása garanciát jelent a térség további fejlődésére.