A „:)” már nem mindig mosoly – az internet rejtett veszélyeivel ismerkedtek meg a munkácsys diákok

2026. 02. 10., kedd, 16:06

Február 10-e a biztonságos internet napja: ez alkalomból szemléletformáló előadást rendeztek a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban a 7., 8. és 9. osztályos tanulók számára.

Minden évben február első keddén tartják a biztonságos internet napját. A globális kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a digitális technológiák biztonságosabb és felelősségteljesebb használatára. Bár az internet világa minden korosztály számára rejt kockázatokat, a fiatalokat érhetik különösen olyan veszélyek, amelyeket sok esetben nem is idegenek követnek el.

Tavaly és idén is ellátogatott a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumba Dr. Baracsi Katalin internetjogász, aki a tanulókkal közösen gondolkodott digitális szokásaikról, valamint azok kockázatairól és rejtett veszélyeiről.

Az idei előadás középpontjában az „okos technológiák okos használata” állt, így a mesterséges intelligencia kérdésköre is szóba került. Nem csupán a tartalmak hitelességének megkérdőjelezése fontos, hanem az is, hogy a fiatalok az AI-ra ne barátként, hanem a mindennapokat segítő eszközként tekintsenek.

Az előadó külön felhívta a figyelmet az emotikonok eltérő értelmezésére is

– Ez egy kommunikációs félreértés, amely akár bántalmazáshoz is vezethet. Az általunk ismert és kedvelt „:)” jel a fiatalok körében már nem feltétlenül a kedvességet fejezi ki, hanem sokszor passzív agresszív jelentéstartalommal bír – mondta Dr. Baracsi Katalin.

Hozzátette: több emoji – például egyes gyümölcsök és zöldségek – felnőtt tartalmú jelentéssel is bírhatnak, amelyek könnyen félreértésekhez vezethetnek a beszélgetések során.

A délelőtt folyamán a mentális egészség kérdésére is kitértek, hiszen a folyamatos digitális jelenlét hatással van a mindennapi életre. Fontos kérdés az is, hogy a fiatalok képesek-e különbséget tenni a valós és a valótlan tartalmak között.

Az internetjogász arra is rámutatott, hogy egyre többeket foglalkoztat: lesz-e Magyarországon olyan szabályozás, amely a 16 éven aluliak közösségimédia-használatát korlátozza. A felvetésre a diákok eltérő reakciókat adtak.

Dr. Baracsi Katalin szerint a szülőknek is érdemes megismerniük azokat a felületeket, amelyeket gyermekeik használnak, hogy tisztában legyenek azok működésével és a bennük rejlő veszélyekkel.

– Az online üzenetküldő alkalmazásokban már nem csupán a házi feladatokról esik szó, hanem személyesebb, akár pikáns tartalmú felvételek is megjelenhetnek. Ez az ismerkedés része lehet, ugyanakkor fontos tudatosítani, hogy egy elküldött kép felett azonnal elveszítjük az irányítást – hangsúlyozta.

Kiemelte: ha egy kapcsolat rossz hangulatban ér véget, ezek a felvételek könnyen visszaélés eszközeivé válhatnak.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy már olyan mesterséges intelligenciák is léteznek, amelyek bárkiről – gyermekről vagy felnőttről – képesek pornográf képeket generálni. Az ilyen tartalmak készítése és továbbítása – még akkor is, ha a képek nem élethűek – bűncselekménynek minősül.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság előadásaiban elsősorban az online bántalmazásra és annak megelőzésére helyezte a hangsúlyt. Jávorszkyné Molnár Magdolna alezredes elmondta: tapasztalataik szerint sok fiatal téves információkkal rendelkezik, és az ilyen alkalmak segítenek abban, hogy hiteles tudás birtokában váljanak tudatos internethasználókká.

Ezeket olvasta már?