Világrendváltás, veszélyek és kaposvári válaszok – évértékelőt tartott Szita Károly

2026. 01. 29., csütörtök, 22:10

Háború, migráció, gyengülő Európai Unió és átalakuló világgazdaság – ezek között a körülmények között kell Kaposvárnak is helytállnia – erről beszélt Szita Károly polgármester a Kaposvár Polgáraiért Egyesület felkérésére tartott évértékelőjében. A városvezető szerint a mögöttünk hagyott év ismét bebizonyította: nem elég a korábbi sikerekre építeni, új kihívásokra új válaszokat kell adni.

Szita Károly a Szivárvány Kultúrpalotában rendezett csütörtök esti találkozón hangsúlyozta: a világban egymást érik a válságok. A 2015-ös migrációs krízist a pandémia, majd az orosz–ukrán háború követte, amely állandó bizonytalanságot és drágulást hozott Európának. Miközben az Európai Unió alapszerződése a békét jelöli meg célként, Brüsszel a háború folytatásában érdekelt, szankciós politikája pedig súlyosan rontja az európai gazdaság versenyképességét.

A polgármester szerint a világgazdaság súlypontja látványosan kelet felé tolódik, Eurázsia gőzerővel épül, míg Európa egyre inkább lemarad. Az USA és Kína technológiai versenyében az EU két nagyhatalom közé szorult, elveszítve ipari önállóságát. A következmény: magas energiaárak, bezáró gyárak, gyengülő német gazdaság.

Ebben a környezetben Szita Károly úgy fogalmazott: Magyarország – és benne Kaposvár – nem választhat kizárólag keleti vagy nyugati irányt, mindkét világgazdasági térfélen jelen kell lennie. Ezt igazolja a város XXI. századi újraiparosítási programja is: Kaposváron az elmúlt években ipartörténeti időszak zajlott, három új gyár épült, a munkanélküliek száma 4000 fölötti szintről 1100 körülire csökkent, a gazdaság pedig tavaly 5 százalékkal nőtt.

A polgármester beszélt a demográfiai kihívásokról is: bár évente 370–400 kaposvári gyermek születik, még mindig többen halnak meg, mint ahányan világra jönnek. Ugyanakkor biztató jel, hogy nő az esküvők száma, új bölcsődék és játszóterek épültek, és az Otthon Start programmal új lakások létesülnek.

Szita Károly ismét kiemelt célként nevezte meg, hogy Kaposvár az ország egyik legegészségesebb városává váljon. Ennek része az Egészség pont, a városrészi szűrőprogramok, a mozgás ösztönzése és a „mozgás receptre” kezdeményezés.

A fenntarthatóság terén Kaposvár modellvárost épít: napelemparkok, biogáz, biomassza, LED-es közvilágítás, elektromos buszok szolgálják az energiafüggetlenséget és a rezsicsökkentés megőrzését.

A tavaszi választások tétje: irányváltás vagy folytatás

Szita Károly évértékelőjének zárásában hangsúlyozta: a közelgő választások nem pusztán politikai versenyről szólnak, hanem alapvető életkérdésekről. Háború vagy béke, migráció vagy nemzeti önrendelkezés, olcsó energia vagy elszabaduló árak – ezek a döntések hosszú évekre meghatározzák Magyarország és Kaposvár jövőjét.

A polgármester szerint a jobboldali, polgári kormányzás munkaalapú gazdaságot, növekvő béreket, bővülő családtámogatásokat és biztonságot hozott, míg a korábbi balliberális korszak megszorításokat, eladósodást és elszegényedést eredményezett. Úgy fogalmazott: a választók arról döntenek majd, hogy a Tisza Párttal visszatérünk-e egy már egyszer kudarcot vallott útra, vagy folytatjuk azt az irányt, amely Kaposvárt és az országot erősítette.

– Közel vagyunk a célhoz – de nem mindegy, mikor érjük el – zárta beszédét Szita Károly, hangsúlyozva: Kaposvár jövője továbbra is világos célokon, stabil kormányzati együttműködésen és a kaposvári közösség erején múlik.

Ezeket olvasta már?