2026. 01. 13., kedd, 18:24
A fiatalok a szakmai tudásuk mellett emberségükről is tanúbizonyságot tettek.
A személyes ünnepi üdvözletek manapság ritkán érkeznek hagyományos levél formájában, időnként azonban mégis akadnak olyan történetek, amelyek ezt a hagyományt különleges tartalommal töltik meg. Egy ilyen levél jutott el nemrég a PTE Szigeti–Gyula János Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskolához, amely egy kaposvári kórházi tartózkodás után született meg.
A Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház egyik volt betege írt az intézménynek, aki infarktus miatt közel egy hónapot töltött az osztályon. Levele szerint ott találkozott az iskola 12.a osztályos tanulóival, akik a gyógyulása alatt mellette voltak.
A beteg beszámolója alapján az egészségügyis diákok nemcsak a kötelező feladataikat látták el, hanem emberi odafigyelésükkel is segítették őt. A levélben úgy fogalmazott, hogy a tanulók vigasztalták, simogatták, próbálták felvidítani, és később is visszatértek hozzá látogatóba. Köszönetét fejezte ki azért, amit tőlük kapott, és név szerint is megemlítette azokat, akik számára különösen sokat jelentettek: Lilla, Bence, Flórián, Sári, Kitti és Ádám.
A levélíró háláját nemcsak a fiataloknak, hanem az őket felkészítő pedagógusoknak is címezte. Megfogalmazása szerint bízik abban, hogy a tanulók a későbbiekben is elkötelezetten végzik majd választott hivatásukat, és kérte, hogy köszönetét a tantestület tagjai felé is tolmácsolják.