2025. 10. 23., csütörtök, 13:10
Csütörtök délelőtt Nagy Imre szobránál gyűltek össze az emlékezők, hogy közösen emlékezzenek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről.
1944 után közel egymillió magyart hurcoltak el a Szovjetunióba kényszermunkára, ahonnan két-háromszázezren nem is térnek haza.
– Nagyon gyorsan 1946-47-ben feláll az a totális diktatúra, ami sejt szintig hálózza be a magyar társadalmat: elveszi a magyarok vagyonát, földjét, hitét, gondolatait. Megnyomorít családokat, megöl és kivégez indok nélkül – kezdte emlékbeszédében Kovács Emőke, történész. Hozzátette: ezekre a folyamatokra válasz 1956.
Sztálin 1953 márciusi halála hoz némi enyhülést Magyarországon is, a kaposvári származású Nagy Imre is ekkor lesz miniszterelnök.
– Van egy fontos igazság, amit 1956 kapcsán ki kell mondani: a magyar forradalmat és szabadságharcot nem elvesztettük, hanem vérbe fojtották – mondta Kovács Emőke. Kiemelte: más a főváros és a vidék forradalma. Kaposvár forradalma egy békés forradalom volt.
Az egykori Együd Árpád Művelődési Központ építkezésén egy munkagép egy régi tejesüveget fordított ki a földből, mely 1956 októberi eseményeket örökítette meg itt, Kaposváron, melyeket Pálfy Jenő készített. A történész elmondta: ez azért is egyedülálló, mert ezekről a napokról országos szinten is nagyon kevés fotó van, hiszen 1956. november 4-e után a szovjetek hatalmas fölénnyel és haderővel letarolták az országot, és minden fotót megsemmisítettek.
– Ezek a fotók kordokumentumok, melyek azt mutatják, hogy a kaposvári fiatalok és idősek (…) hittek abban, hogy a rendszert meg lehet változtatni.
Vidovics Ferenc, kisgazdapárti politikus 1955-ben szabadult ki a börtönből, majd azonnal bekapcsolódott az 56-os októberi eseményekbe és október 30-án békére intette a tömeget. Másnap Siófokon mondott lelkesítő beszédet, az utolsó napokban pedig a balatonszabadi rádióállomáson adott le híreket a magyar forradalom és szabadságharc akkor már reménytelennek tűnő helyzetéről a nyugatnak.
– A nyugat nem cserbenhagyott minket, hanem olyan nemzetközi helyzet volt a világban, ahol nem volt mozgástér. A nyugat fogadta be azt a kétszázezer magyart, aki 1956. november 4-e után elhagyta az országot.
Vidovics Ferenc is hasonlóan tett, okulva az 50-es évekbeli történtekből és egészen New Yorkig ment, ahol a magyar emigrációban a magyar szabadság eszményének egyik fő hirdetőjévé lett.
Kovács Emőke szólt a kaposvári áldozatokról is: városunkban is voltak polgári áldozatok, a Táncsics Mihály Gimnázium diákjai is azok voltak, így most rájuk is emlékezünk. Beszédét azzal zárta, hogy az igazságokat most is, 2025-ben is ki kell mondani, hogy száz év múlva is ugyanígy emlékezzenek a forradalom és szabadságharc kaposvári, somogyi és országos hőseire.
