2025. 10. 07., kedd, 11:11
Idén minden kategóriában egy jelölt indul, a szavazók kedvenceikre is leadhatják voksaikat október 13-áig.
Kalocsa Zsuzsa – író, költő (Magyar irodalom kategóriában)
Kalocsa Zsuzsa, polgári nevén Kalocsa Jánosné, Kaposváron él családjával, és nyugdíjas éveit az irodalom, a költészet és az alkotás szeretetének szenteli. Munkássága a somogyi irodalmi élet egyik színes színfoltja: verseiben a hagyományos, kötött formák eleganciáját ötvözi az őszinte emberi gondolatokkal és érzelmekkel.
A költészet számára nem pusztán önkifejezés, hanem életforma: tanulás, megértés és lelki épülés. Ahogy vallja, az őszinte kritika és a folyamatos önvizsgálat segíti abban, hogy alkotásaiban mindig magasabb szintre léphessen. Írásaiban a pillanat megragadására törekszik – arra, hogy a hétköznapokból kiemelkedve nyomot hagyjon maga után, s bebizonyítsa: a gondolat, az érzelem és a szépség mindannyiunkban ott lakozik.
Első verseskötete 2016-ban jelent meg, azóta minden évben újabb kötetekkel jelentkezik. Gyermekversei – mint a Messze zeng, Tavaszi napsugár, Ébredő erdő, Csillagvarázs vagy a Tündérkert tavaszi varázsa – játékos könnyedséggel közvetítik a természet és a gyermeki lélek harmóniáját. Felnőtteknek szóló köteteiben – Kincs és öröm, Szelek szárnyán, Az én világom, Hulló szirom, Illanó idő, Árny és fény, Szárnyalj velem, valamint prózai írásaiban, mint a Tenyerébe vette, Az élet útja vagy Lankákon túl – mélyebb filozófiai és érzelmi rétegeket tár fel. Kisregényei (Angéla álma, Ajándékba kapott gyermek) az emberi sors és szeretet témáit dolgozzák fel érzékeny, lírai prózában.
Tagja a Berzsenyi Irodalmi Társaságnak, valamint több online irodalmi közösségnek, ahol rendszeresen publikál. Munkásságát számos elismerés kíséri: oklevelek, pályázati díjak, köztük egy közönségdíj Gyermekem című verséért.
Kalocsa Zsuzsa számára a költészet a szabadság megélése, a lélek tükre és örömforrás. Versei üzenete egyszerű, mégis időtálló: szeretni, tanítani, szépséget teremteni ott is, ahol már csak a hétköznap szürkesége maradt.
Husi Gyula - népzenész és népi hangszerkészítő (Magyar népművészet és közművelődés kategóriában)
Husi Gyula immár több mint négy évtizede alakítja Somogy vármegye zenei életét – mint mester, példaadó, hagyományőrző és továbbörökítő. Nevét a somogyi falvakban és városokban egyaránt ismerik, hiszen tevékenysége messze túlmutat az előadóművészi szerepen: művészi hitvallás, pedagógiai küldetés és kulturális gyűjtőmunka egészíti ki zenészi pályáját.
Több hangszeren játszik – citera, tambura, koboz, tekerőlant, nagybőgő és más népi hangszerek is megszólalnak kezei alatt –, és a Somogy Táncegyüttes, valamint a Somogy Zenekar oszlopos tagjaként rendszeresen kápráztatja el a közönséget.
A hangszerépítés terén nemcsak hagyományokat követ, hanem kreatív újításokra is nyitott. Műhelyében ma is sorakoznak próba- és kísérleti hangszerek, s egyik első darabját, egy 1970-es citerahangszert is megőrzött.
Pedagógusként éppoly elkötelezett, mint művészként. Tanítványai között ott van Torma Emese és a Margaret Island énekesnője, Lábas Viki is. De Husi Gyula nem egyszer biciklire pattant, és végigjárta a tanyákat: amikor egy portánál vizet kért, az gyakran kaput nyitott a zenei történetek és dalok felé. „Ez a tanyavilági zenei kalandozás” nemcsak gyűjtőmunka volt, hanem élő kapcsolatépítés a közösséggel.
Bár épületgépészeti, repülőgépszerelői és karbantartói feladatokat is vállalt életének korai szakaszában, a zene és a népzene végül ösztönének és szenvedélyének talált utat. Tanári tevékenységét 2019-ben a KÓTA-díjjal ismerték el, ám – mint mondja – „nem a dicséret miatt csinálom.”
Hangszerkészítői munkája országos és nemzetközi elismerést vívott ki: sok citera és más hangszer került nyugat-európai múzeumok gyűjteményébe is. Emellett somogyi népzenei értékeket dokumentált, gyűjtött, közvetített – nemzetközi ismertsége is e munkásságnak köszönhető.
Husi Gyula életútja – a falusi portákra biciklivel érkező fiútól a díjazott népzenészig – azt mutatja: a zene nemcsak művészet, hanem életforma, közösségi híd és örökségőrzés. Díjra jelölésében az ő története nem pusztán életrajz, hanem üzenet arról, hogy a hagyomány érték, amit továbbadni kötelesség és megtiszteltetés.
