Megkezdődik hétfőn a Léva közben található utak és parkolók aszfaltozása

2025. 09. 14., vasárnap, 11:36

A régi, kátyús, foltozott aszfaltréteget már felmarták, most pedig leterítik az új burkolatot.

Megkezdődik hétfőn a Léva közben található utak és parkolók aszfaltozása – erről számolt be Kárpáti Tímea alpolgármester vasárnap a Facebook-oldalán. Mint írta, hétfőtől péntekig tart majd az aszfaltozás, addig azonban a környéken élők nem tudnak ott közlekedni, és a garázsok sem lesznek elérhetők autóval.

Az alpolgármester – aki egyben ennek a körzetnek az önkormányzati képviselője is – augusztus elején jelentette be, hogy megújul az Arany János utca 9-15. szám mögötti útszakasz. Akkor a Facebookon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy régóta esedékes volt a háztömb mögött, a parkolók felőli úthálózat felújítása.

A munkálatok során az utat teljes szélességében felmarták a parkolóktól a garázsokig, szintre emelték az összes aknafedlapot és víznyelőt, végül pedig az egész szakasz új aszfaltréteget kap.

Ezeket olvasta már?