Rajzokban meséltek az egészségről a kinizsis diákok – könyvutalványokkal díjazták a legjobbak alkotásait

2025. 09. 12., péntek, 12:32

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara „Az egészség mint érték” címmel hirdetett rajzpályázatot az általános iskolás korosztály számára, amelyhez az ország minden intézménye csatlakozhatott.

A Kinizsi lakótelepi tagiskola diákjai sem maradtak ki a megmérettetésből: színes és vidám rajzokkal mutatták meg, mit jelent számukra az egészség.

– A pályázat célja az volt, hogy a gyerekek játékos, kreatív módon gondolkodjanak az egészség fontosságáról. Szerettük volna, ha az ő szemükkel láthatjuk, mi jelenti számukra az egészséget mint értéket – mondta el Szabó Gyuláné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Somogy vármegyei területi elnöke.

A pályázatra országosan négy korcsoportban – 1–8. osztályos diákok – adhattak be rajzokat, kézműves alkotásokat, vagy akár kisfilmeket is. Somogyban kizárólag rajzpályázatok érkeztek.

A Kinizsiben a tavalyi elsősök alkotásait értékelték, a legjobb rajzok alkotói pedig könyvutalványokat vehettek át: az első helyezett 10 000, a második 5000, a harmadik pedig 3000 forint értékben válogathat könyveket.

Ezeket olvasta már?