2025. 07. 30., szerda, 14:56
A Marcali Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat azzal a három férfival szemben, akik közül ketten a harmadik udvarában helyezték el az építési törmeléket.
A vád szerint az felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt álló terhelt családi házának felújítása során nagyobb mennyiségű bontási hulladék keletkezett, amit először méh telepen tervezett leadni, de az zárva volt. A férfi ekkor megkérdezte ismerősét, hogy a tárolásban tudna-e segíteni, aki igent mondott és felajánlotta, hogy az általa használt ingatlanra viheti a szemetet.
A megbeszéltek szerint a felújító vádlott és unokatestvére 2024 augusztusában két fordulóval a 20 köbméter sittet a Marcalihoz közeli faluban lévő házhoz szállították, ahol engedély nélkül elhelyezték. Az illegálisan lerakott bontási anyagokban veszélyes hulladéknak minősülő, azbesztet tartalmazó 800 kg pala is volt.
A büntetőeljárás során a vádlottak a sittet végül a kijelölt helyen leadták.
Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy korábbi büntetését is hajtsa végre a bíróság, míg társaira nézve felfüggesztett szabadságvesztés az indítvány.