Megelégelte demens szobatársa kiabálását, ezért ütött

2025. 07. 23., szerda, 14:57

A Nagyatádi Járási Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki erőszakkal vetett véget betegtársa zavaró viselkedésének egy szociális otthonban.

A vád szerint a terhelt 2007. év óta él az otthonban idült egészségi állapota miatt, majd 2024 márciusában került az idős sértettel egy szobába. A sértettel 2024 októberében már alig lehetett kommunikálni, azonban az ágyhoz kötött, beteg férfi teljesen váratlanul, különböző időpontokban, rendszeresen – sokszor éjszaka – összefüggéstelenül kiabált.

Amikor a vádlott sokadik alkalommal ébredt fel a sértett kiabálására, ezért felindult állapotában az idős férfi ágyához ment, majd erősen megrázta. Mivel a sértett nem reagált, hanem továbbra is kiabált, a terhelt közepes erővel, ököllel arcon ütötte. A sértett ekkor elcsendesedett, így a vádlott visszafeküdt aludni.

A sértett nyolc napon túl gyógyuló orrcsont törését, valamint arcának zúzódását az ápolók hajnalban észlelték és azonnal gondoskodtak orvosi ellátásáról.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a terhelttel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Ezeket olvasta már?