Idén nyáron is lesz közös virágültetés a Sávháznál

2025. 06. 19., csütörtök, 18:28

Idén is a sok szorgos kéznek köszönhetően borulhat virágba a környék.

Június 20-án, pénteken délután 17 órától ismét közös virágültetésre várják az érdeklődőket a Sávház melletti játszótérnél – derül ki Kárpáti Tímea, Kaposvár alpolgármesterének Facebook-bejegyzéséből.

A már hagyományosnak számító program idén sem maradhat el, a közösségi esemény célja, hogy szebbé tegyék a környezetet, valamint közös élményhez juttassák a környéken élőket.

Az alpolgármester bejegyzésében köszönetet mondott a Füredi utcai pavilonsoron működő Virágboltnak, valamint Tar Zsoltnak a virágok idei felajánlásáért. Mint írta, a támogatásnak köszönhetően idén is lehetőség nyílik a közösségi virágosításra.

(A borítókép illusztráció, archív. Fotó: Tamás István / Kaposvárimami)

Ezeket olvasta már?