Jövőkép és jókedv – diákok lepték el a Városligetet

2025. 06. 17., kedd, 12:34

Idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Kaposvári Szakképzési Centrum, ennek apropóján egész tanéven átívelő programsorozattal készültek. A keddi pályaorientációs nap a Városligetben nemcsak a szakmák megismeréséről szólt: játékos, élményalapú feladatok és sportos kihívások is várták a közel 700 általános iskolás résztvevőt.

Idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Kaposvári Szakképzési Centrum, ennek apropóján pedig az egész tanéven átívelő programsorozattal készültek, melynek egyik kiemelkedő állomása a június 17-én megrendezett pályaorientációs nap volt a Városligetben.

A KSZC mind a tíz iskolája, két egyetem, valamint több tucat duális partner és szervezet, képviseltette magát és játékos, élményalapú feladatokon keresztül segítették a diákokat a pályaválasztásban.

Weimann Gáborné, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta: a rendezvényen több mint 60 csapatban, mintegy 700 tanuló vett részt, főként hatodik és hetedik osztályosok, de az egyik iskola kérésére néhány ötödikes diák is csatlakozhatott. A pályaorientáció mellett a szervezők gondoskodtak arról is, hogy a résztvevők jól érezzék magukat: számos sportos és kulturális program színesítette a napot.

A „Jókai 200” emlékévhez kapcsolódva rendezték meg a 10x200 méteres váltófutást is, amely a Kaposvári Szakképzési Centrum 10 évét és a Jókai jubileumot ötvözte. A futás mellett egy tematikus emléksátor is várta a látogatókat, ahol klasszicista ruhába öltözött diákokkal lehetett fotózkodni, és interaktív játékokat is kipróbálhattak az érdeklődők.

– Célunk az volt, hogy ötvözzük a hasznos, pályaválasztáshoz szükséges információkat a szórakoztató, könnyed elemekkel – emelte ki a főigazgató.

A szervezők a kísérő pedagógusokra is gondoltak: számukra „szakmakvízt” szerveztek, ahol játékos formában frissíthették tudásukat a szakképzés aktuális trendjeiről.

A nap során senki nem maradt szomjas vagy éhes, a diákokat jól szervezett beosztás segítette abban, hogy minden állomást bejárhassanak, miközben pihenésre és szórakozásra is jutott idő.

Ezeket olvasta már?