2025. 06. 17., kedd, 10:24
Kivégzésének 67., valamint 1989-es újratemetésének 36. évfordulóján tartottak megemlékezést hétfő délután Nagy Imre szobránál. Szántó László, a Nagy Imre Társaság kaposvári elnöke az egykori miniszterelnökről és mártírtársairól úgy fogalmazott: ők jelenkorunk, mai hazánk legkiemelkedőbb hősei, akik megérdemlik, hogy minden ünnepségen megemlékezzünk róluk.
A megemlékezés részeként Szegedi Áron színművész hallgató elszavalta Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, ezt követően a résztvevők lerótták kegyeletüket a korábbi miniszterelnök szobránál. Koszorút helyezett el többek között Pintér Rómeó, Kaposvár alpolgármestere is.
A program az Együd Árpád Kulturális Központban folytatódott, ahol a jelenlévők meghallgathatták Szántó László előadását. Elhangzottak Nagy Imre utolsó szavai is, amelyeket a per során mondott, és a szervezők néhány, az 1989-es újratemetésen készült felvételt is levetítettek az érdeklődőknek.
A kaposvári születésű politikus 1953 és 1955 között, majd az 1956-os forradalom idején töltötte be a Minisztertanács elnöki tisztét. A forradalomban betöltött szerepe miatt kivégezték, majd előbb a börtön udvarán, később Rákoskeresztúron temették el. 1989-ben társaival együtt exhumálták, majd június 16-án ünnepélyes keretek között újratemették a budapesti Új Köztemetőben.