Drifteléssel okozott kárt a védett gyepterületben

2025. 06. 04., szerda, 17:22

A Kaposvári Járási Ügyészség kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vádat egy fiatal férfival szemben.

A vádirat lényege szerint a férfi 2024 novemberében autójával megjelent egy Kaposvár környéki erdőben azért, hogy az első havas napokat kihasználva drifteljen az autójával.

A fiatal az erődben kialakított pihenőhelynél ráhajtott az aszfaltozott út melletti Natura 2000 besorolású gyepterületre, ahol az autójával szándékos tapadásvesztést előidézve „driftelt”, csúszkált annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt, hogy magatartásával talaj- és gyepsérülést idéz elő.

A vádlott a védett területben szerencsére jelentős mértékű változást nem idézett elő, de a kár összege így is megközelítette a 200.000,-Ft-ot.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű, és a bűncselekmény elkövetését beismerő fiatal próbára bocsátására, valamint az okozott kár megtérítésére tett indítványt.

Ezeket olvasta már?