Átvették szakmai bizonyítványukat a Széchenyi diákjai

2025. 05. 30., péntek, 17:32

Ünnepélyes keretek között vehették át szakmai bizonyítványukat a Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola végzősei: több mint húsz fiatal pincérként, szakácsként vagy cukrászként zárta le sikeresen tanulmányait.

Több mint húsz diák vehette át szakmai bizonyítványát péntek délután a Kaposvári SZC Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskolában abból a 369 tanulóból, akik az idei évben tettek szakvizsgát. A 11/4-es és 11/5-ös osztályos tanulók május utolsó péntekén, ünnepélyes keretek között vehették kézhez az elmúlt három év kemény munkájának gyümölcsét.

A diákok pincér, szakács és cukrász szakképesítést szereztek. Az intézmény igazgatója, Kárász László kiemelte, hogy a vizsgabizottságban több olyan tag is helyet foglalt, aki korábban szintén az iskolában végzett.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere gratulált a szakmát szerzett fiataloknak. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy ez az ünneplés napja:
– Az ilyen napok fontosak egy ember életében: három év munkája most véget ért, és kezükben tarthatják annak eredményét – fogalmazott a városvezető.

Kaposváron már hagyománynak számít, hogy a polgármester emléklapot ad át a végzős diákoknak. Korábban a gimnáziumban végzett, érettségit szerzett tanulókat köszöntötte, mára azonban a szakképesítést megszerző fiatalokra is kiemelt figyelmet fordít a városvezetés.

Weimann Gáborné, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója arra biztatta a fiatalokat, hogy ne hagyjanak fel a tanulással, bővítsék tudásukat, hiszen a Centrum most új lehetőségeket kínál számukra a szakmai fejlődésre.

– Egy új kezdeményezésnek köszönhetően a szakközépiskolában végzett fiatalok – egy jó gyakorlat kialakításaként – technikumba is átléphetnek, szintet léphetnek, és két év múlva szaktechnikusként végezhetnek az iskolában.

A vizsgák során az is kiderült, hogy bár vannak, akik megkezdik pályafutásukat frissen szerzett szakmájukban, sokan maradnak az intézmény falai között, hogy további szakmákat szerezzenek, illetve megszerezzék az érettségit is.

Ezeket olvasta már?