2025. 05. 25., vasárnap, 11:25
Négy szekcióban mintegy negyven fiatal mutatta be kutatását a Tudományos Diákköri Konferencián, a MATE Kaposvári Campuson.
Az agártudományi és neveléstudományi szekcióban az egyetemi hallgatók, míg az Agrárium a fiatalok szemével és a XXI. század kihívásai szekcióban a középiskolás diákok kaptak helyet.
A résztvevőket Dr. Gyuricza Csaba rektor, valamint a Tehetség Tanács elnöke, Dr. Mézes Miklós köszöntötte. A MATE Kaposvári Campusán, ahol a Kaposvári Campus és a Georgikon Campus közös rendezésű konferenciáját tartották, a központi megnyitót követően Dr. Sütő Zoltán professor emeritus, a Tehetség Tanács tagja néhány személyes gondolattal nyitotta meg az Intézményi TDK Konferenciát.
Vörös Péter, a MATE Kaposvári Campus főigazgatója arról beszélt: az egyetem számára kiemelten fontos a tehetséggondolzás. "A TDK a tehetséggondozás egyik legfontosabb színtere, ahol a hallgatók megmutathatják tudásukat. Emellett a tudományos utánpótlás biztosításában is kiemelt szerepet játszik."
Dr. Halas Veronika, a MATE Kaposvári Campus Tudományos Diákköri Tanácsának elnöke kiemelte. „Fontos, hogy az előadásokban az örömteli pillanatok is megjelenjenek, a kutatás élménye, a felfedezés öröme. A bírálóknak ugyanakkor szigorúnak, de igazságosnak kell lenniük, rámutatva az erősségekre és a gyenge pontokra is."
A megnyitó után a hallgatók 4 szekcióban mutatták be pályamunkáikat: az Agrártudományi és a Neveléstudományi szekciókban egyetemisták, míg a XXI. század kihívásai és az Agrárgazdálkodás a fiatalok szemével szekciókban középiskolások mutatták be pályaműveiket.



