2025. 05. 16., péntek, 12:38
A péntek délelőtt az ápolókról szólt a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórházban: május 12-én ünneplik a Nemzetközi Ápolók napját. Az ünnepség során több elismerést is adták át a kórház ápolói számára.
A Nemzetközi Ápolók Napját minden évben május 12-én ünneplik világszerte, Florence Nightingale, a modern ápolás megalapítójának születésnapján. Az 1965 óta megtartott esemény célja, hogy elismerje az ápolók nélkülözhetetlen szerepét az egészségügyi ellátásban, valamint felhívja a figyelmet a szakma kihívásaira és fontosságára.
Az ápolókról szóló napon nem csupán a kaposvári intézmény ápolói voltak jelen, hanem a vármegye további három kórházában dolgozó ápolókat és szakdolgozókat is köszöntötték. Somogy vármegyében jelenleg 2183 ápoló dolgozik, ebből Kaposváron 1426-an, Siófokon 354-en, Marcaliban 153-an és Nagyatádon pedig 250-en dolgoznak nap, mint a nap a betegekért.
– Önök mindnyájan meghatározó szerepet játszanak nem csak a betegek gyógyulásában, hanem a kórház megítélésében is – kezdte köszöntőjét Dr. Inczeffy István, a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója.
A rendezvényen Dr. Inczeffy István főigazgató úgy fogalmazott: egy egészségügyi intézmény légköre nem csupán a falakból és eszközökből áll össze – sokkal inkább azokból az emberekből, akik benne dolgoznak. A kórház szellemisége, kisugárzása és biztonságot nyújtó hangulata azon múlik, milyen lelkülettel fordulnak a dolgozók a betegek és egymás felé.
– A munkahelyi légkör nem látható, mégis érezhető. Meghatározza a munkatársak közérzetét, a teljesítményt, és végső soron a betegek gyógyulási élményét is – mondta. – Az ápolók odaadása, szakmai igényessége és embersége az, ami a Kaposi Mór Kórházat nemcsak működő intézménnyé, hanem élő, lélegző közösséggé teszi.
A főigazgató kiemelte: az itt dolgozó ápolók nem csupán szakemberek, hanem a kórház lelkiismerete és támaszai. Ők teremtik meg azt az empatikus, bizalomteli környezetet, amelyben a gyógyulás nemcsak testi, hanem lelki folyamat is lehet.
– Az ápolás több mint munka: hivatás, amelyhez nemcsak tudásra, hanem lélekjelenlétre, türelemre és valódi elhivatottságra van szükség – fogalmazott. – Az önök munkája nyomán alakul ki az a betegbarát, biztonságot sugárzó közeg, amelyre minden egészségügyi intézmény törekedhet, de csak kevesen érik el ilyen hitelesen.
Az ápolók napja alkalmából Gelencsér Attila is köszöntötte a résztvevőket.
Kitüntetettek:
Év Szakdolgozója:
- Jandzsó Mónika asszisztens, Fül-Orr-Gégészeti Osztály
- Novinics Andrea szakápoló, Hematológiai Osztály
- Rácz János segédápoló, Pszichiátriai és Addiktológiai Centrum
Év Kollektívája:
- Képalkotó Diagnosztikai Centrum Neurovaszkuláris és Intervenciós Egység
Év Tanulója:
- Kormos Vivien
Főigazgatói dicséret:
- Buzsákiné Gulyás Erika ápoló, Sürgősségi Betegellátó Centrum
- Czvik Mónika ápoló, Siófoki Kórház-Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó Osztály
- Fábiánné Árvai Anikó radiofarmakológiai szakasszisztens, Nukleáris Medicina Egység
- Horváth-Kaiser Beáta asszisztens, Reumatológiai szakrendelés
- Hüberné Kálóczi Zita szakasszisztens, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály
- Jáger Diána vezető szakdolgozó, Sebészeti Osztály
- Kovács Barbara szakasszisztens, Dr. Baka József Központ Onkoradiológiai Egység
- Nagy Bernadett egészségügyi operátor, Belgyógyászati Osztály
- Nagy Tünde vezető szakdolgozó, Intézeti Gyógyszertár
- Otártics Andrea asszisztens, Dr. Baka József Központ Onkoradiológiai Egység
- Patakiné Szilágyi Szilvia asszisztens, Klinikai Onkológiai Centrum Onkológiai Osztály
- Schváb Anna Tina gyógytornász, Szaplonczay Manó Marcali Kórház
- Simonkáné Máté Ildikó vezető asszisztens, Nagyatádi Kórház Központi Laboratórium
- Skibáné Végh Andrea műtősnő, Aktív Mozgásszervi Sebészeti Osztály Traumatológiai
- Egység
- Stellerné Jagados Beatrix egészségügyi operátor, Dr. Baka József Központ Onkoradiológiai
- Egység
- Szabó Tímea ápoló, Neurológiai Osztály
- Szekeres Hortenzia ápoló, Siófoki Kórház-Rendelőintézet Cscsemő- és Gyermekosztály
- Világos Margit ápoló, Szülészet-Nőgyógyászati Osztály