2025. 05. 14., szerda, 12:00
Idén is egynyári virágok lepték el a sétálóutcát egy napra: a nagy múltra visszatekintő virágvásáron ez alkalommal is mintegy tízezer virág közül válogathatnak az otthonukat csinosítani kívánók.
Nagy népszerűségnek örvend Kaposvár egyik hagyományos tavaszi programja: a virágvásárra az idei évben is sok természetbarát látogatott ki: volt olyan vásárló is, aki a délelőtt folyamán már második alkalommal tért vissza.
A virágvásárt minden évben május közepe táján rendezik meg, amikor beköszönt a jó idő, hogy a város lakói időben el tudják kezdeni környezetük csinosítását.
A kertészek már kora reggel óta azon dolgoztak a sétálóutcán, hogy a vásárlók folyamatosan minél szélesebb kínálatból választhassanak.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere közösségi oldalán számolt be a hagyományos rendezvényről:
– Szeretnénk, ha minél többen csinosítanák a környezetüket – mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere. Hozzátette: Kaposváron nagy múltra tekint vissza a virágos város mozgalom, amely az 1900-as évek első felében indult el és azóta is vannak követői.
A városvezető kiemelte: nemcsak az érzetet szeretnék visszahozni, hanem a látványt is a közterületekre, ezért is ültetnek el több tízezer egynyári növényt tavasszal Kaposvár városában és fordítanak nagy gondot a zöldterület gondozására is.





