Sulyok: a kaposvári jogászságnak van elképzelése arról, hogyan tegye gazdagabbá a város életét

2025. 05. 09., péntek, 14:01

Immár harmincegyedik alkalommal rendezték meg a Jogi Beszélgetések elnevezésű kétnapos tanácskozást Kaposváron, amelynek ez alkalommal is a Városháza díszterme adott otthont.

Harmincegyedik alkalommal rendezte meg Kaposvár Megyei Jogú Város a Jogi Beszélgetések elnevezésű kétnapos tanácskozását csütörtökön és pénteken. Szita Károly, Kaposvár polgármestere ma délelőtt köszöntötte a résztvevőket, egyben méltatta az esemény előadásainak és hangulatának színvonalát. A városvezető kiemelte: világos célok nélkül nincs sikeres város.

– Minden siker erős jövőképre épül, a jövőkép mögött pedig erős értékrend áll – mondta Szita Károly. Elmondta: Kaposvár célja, hogy 2030-ig fenntartható és élhetőbb város legyen. A polgármester bejelentette, hogy Kaposvár Magyarország és Európa fenntartható mintavárosa lesz az életünk minden területén, a programban Áder János a város mentora. (A programról a Megyei Jogú Városok Szövetségének kecskeméti ülésén is szólt a városvezető.)

Az eseményen részt vett Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke is, aki másfél hónap alatt második alkalommal látogatott el Kaposvárra, hiszen március végén a vármegyeszékhely adott otthont Sulyok Tamás és Andrzej Duda államfők találkozásának is.

– Kaposváron a jogászság aktív és van elképzelése és igénye azzal kapcsolatban, hogy a város életét hogyan tegye gazdagabbá, szellemileg élénkebbé – mondta az államfő a záróeseményen.

Ezeket olvasta már?