Központ és vidék együtt: Kaposvár és térsége közös jövőt épít

2025. 05. 07., szerda, 20:55

A Versenyképes Járások Területfejlesztési Program keretében 500 millió forint sorsáról döntöttek a Kaposvári járásban: óvodai működtetés, kerékpárút-építés és közvilágítás-korszerűsítés is szerepel a támogatott tervek között.

A Versenyképes Járások Területfejlesztési Program idén januárban indult el, a program célja , a központi és a vidéki térségek fejlettségi különbségeinek mérséklése, a vidék népességmegtartó erejének növelése.

A szerda délelőtt a Vármegyeházán rendezett megbeszélésen elsősorban az 500 millió forintos keretet osztották el a Kaposvári járások.

Összesen nyolc Somogy vármegyei járás település polgármestere  adott be pályázatot fejlesztési igényéről.

Bíró Norbert, a Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke a zárt ajtós megbeszélés végén rendezett sajtótájékoztatón elmondta: jellemzően olyan települések nyújtottak be fejlesztési célokra igényeket, amelyeket saját költségvetésükből, vagy európai uniós fejlesztésekből nem tudtak megvalósítani, és így súlyos hiányokat tudnak pótolni.

A fejlesztési igények között van, amely a közbiztonságot szolgálja, van, ahol a közvilágítást fogják korszerűsíteni, és van, ahol a helyi tűzoltóságot szeretnék fejleszteni.

A Kaposvári járás Magyarország második legnagyobb járása: Szita Károly, Kaposvár polgármestere szerint vármegyeszékhelyként „elemi érdekünk az, hogy a város és a város környéke együttműködve, dinamikusan fejlődjön”.

– Kaposvár esetében az 500 millió forintos alapból, amely lehetőséget biztosított a város járásainak, és a város környékének fejlődésére 197 millió forintot érint a közös óvodák működtetése, a közétkeztetés működtetése a vidéki gyerekek esetében, illetve a Kaposvár-Kaposújlaki kerékpárút elkezdését teszi ki.

A kaposvári ülés utáni összesítés alapján a Versenyképes Járások Program szabályai szerint vármegyénk rendelkezésére álló 2,25 milliárdos keret duplájáról döntöttünk az elmúlt hetekben, így összesen 138 fejlesztési igényt támogattunk közel 4,5 milliárd forint összértékben. Elsődleges prioritásként pedig az eredeti keretre vonatkozóan 77 elképzelés kapott kétharmados zöld utat.

Ezeket olvasta már?