2025. 05. 05., hétfő, 17:45
Látványos felvonulással ünnepeltek a megye lánglovagjai.
Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje előtt tisztelegtek a somogyi tűzoltók Kaposváron, majd a fennállásának 150 évfordulóját ünneplő Kaposvári Tűzoltóság jubileumi ünnepségével folytatódott a Vármegyei Tűzoltónap.
A megemlékezés koszorúinak elhelyezésével kezdődött az esemény Szent Flórián szobránál, ahol a résztvevők fejet hajtottak az elődök munkája és a szakma védőszentje előtt. Ezután a kaposvári tűzoltólaktanyától indult ünnepi menet a város főterére – a felvonulást a Katasztrófavédelem Központi Zenekara kísérte.
Az ünnepség a Szivárvány Kultúrpalotában folytatódott, ahol Fülep Zoltán tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő köszöntötte a megjelenteket. Beszédében hangsúlyozta: a tűzoltóság ereje a múlt iránti tiszteletben, a jelen iránti felelősségben és a jövőbe vetett hitben rejlik.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere is elismeréssel szólt a tűzoltók munkájáról, akik – mint mondta – a bátorság, emberség és a közösségért érzett felelősség példaképei. A városvezető köszönetet mondott mindazoknak, akik nap mint nap vigyáznak Kaposvár biztonságára, majd átadta az „Év Kaposvári Tűzoltója” díjat. Az elismerést 2025-ben Bán Szabolcs Mihály tűzoltó őrmester, a Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság megbízott szerparancsnoka kapta.
Az ünnepség során Krám István tűzoltó ezredes, a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője is szót kapott. Szent Flórián életpéldáját idézve kiemelte, hogy a tűzoltók mindig ott vannak, ahol mások már nem mernek maradni. „Mi nem hátrálunk meg. Akkor is ott vagyunk, amikor mások már visszavonulnak” – fogalmazott, és hozzátette, büszke arra, hogy bajtársaival együtt szolgálhat.
Vinkler Péter tűzoltó százados, a Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság vezetője beszédében arra emlékeztetett: a tűzoltók szolgálata nemcsak hivatás, hanem egy életforma. Az együtt töltött napok, közösen átélt események olyan bajtársi köteléket formálnak, amely egy életen át elkísér. Mint mondta, bár 150 év a történelemben csupán egy pillanat, mégis maradandó nyomot hagyott azok életében, akik hitükkel és munkájukkal építették ezt a közösséget.
A rendezvényt a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának kvintettje tette ünnepivé, majd az esemény zárásaként elismeréseket adtak át a kiemelkedő szakmai munkát végző tűzoltóknak.








