2025. 04. 04., péntek, 20:35
Eljárás indult a férfi ellen, aki ittasan eltulajdonított egy autót, majd árokba csúszott vele.
Egy 29 éves férfi úgy döntött április 2-án este, hogy a gyaloglás helyett az autót választja, mely szándékától nem tartotta vissza, hogy alkoholt fogyasztott, valamint az sem, hogy a bíróság korábban már eltiltotta a járművezetéstől. Nem is kellett sokáig keresgélnie, a lakóhelyétől pár házra lévő ingatlan előtt talált is egy járművet, amiben a sofőr még az indítókulcsot is benne hagyta. Az autókázás nem volt olyan izgalmas egyedül, ezért felvette három ismerősét, miközben az iratait a ház előtt elejtette. Az útjuk Dombóvárra vezetett, ahol alkoholt vásároltak az este folytatásához, amit– a sofőrrel együtt- el is fogyasztottak. Hazafelé árokba csúsztak, defektet kaptak, majd a sérült gépkocsival egészen a Nagyberki szőlőhegyig jutottak, ahol az autót hátrahagyva távoztak.
Az egyenruhások az adatgyűjtés és az elhagyott iratok alapján rövid idő alatt azonosították a feltételezett elkövetőt, akit másnap elfogtak és a Taszári Rendőrőrsre állítottak elő. A nyomozók a 29 éves kercseligeti lakost lopás vétség és járművezetés eltiltás hatálya alatt bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, ittas járművezetés miatt pedig ellene eljárás indult.