Megújul a Kapos Hotel, így fog kinézni

2025. 03. 19., szerda, 14:26

Az épületet már fel is állványozták.

Kaposvár ikonikus hotele körül felpörögtek az események az elmúlt napokban: az épületet körbeállványozták és láthatóan valamilyen munka kezdődött el. Többen is azt gondolhatták, hogy végre elérkezett a várva vár felújítás ideje. Mint ismert, bő tíz évvel ezelőtt már készült egy látványterv az épület tervezett rekonstrukciójáról, de a beruházásból végül nem lett semmi.

Akkor így nézett volna ki az épület:

A mostani munkálatokról a hotel vezetése írt bővebben közösségi oldalukon. Bejegyzésükben tisztavizet öntöttek a pohárba és elejét vették minden városi szóbeszédnek. Egyértelműsítették, hogy szó sincs átépítésről, mindössze vakolatjavítást végeznek az épületen és új színre lesz festve a homlokzat.

– Igen, pontosan tudjuk, hogy kívül és belül is van még mit tenni, és javítani, hiszen több mint hétezer négyzetméteres épületről van szó, de hálásak vagyunk azért, hogy ezt is el tudtuk kezdeni, és ha a munkák a terveink szerint haladnak hamarosan már a megújult színű hotel várja a vendégeket a főtéren – írják a posztban.

Megtudtuk, a felújítási munkálatok már tavaly nyáron elkezdődtek a belső udvarral. A tér felőli homlokzatot azonban a Kossuth téren zajló rendezvények, illetve az adventi vásár miatt halasztaniuk kellett, így végül idén tavasszal álltak neki. Várhatóan a húsvétra elkészülnek a festésekkel: világos cappuccino, sötét latte és csokoládébarna színeket kap majd a Kapos Hotel.

A munkák ideje alatt a szálloda, az étterem és a kávéház is folyamatosan működik.

Ezeket olvasta már?