2025. 03. 15., szombat, 12:06
Ha azon kapunk bárkit, hogy életünk bármely területén át akarja venni az irányítást, bizony, rákoppintunk az orrára – mondta az 1848-as forradalom kitörésének 177. évfordulóján Szita Károly. Kaposvár polgármestere a Kossuth téren elmondott ünnepi beszédében hangsúlyozta: a szuverenitás nem csupán a politikai függetlenség kinyilvánítását, hanem a gazdasági, kulturális és szellemi önállóságunk megőrzését is jelenti.
– A szabadság kivívása és megtartása örök kihívás. Mindig voltak s lesznek is, akik korlátozni akarják, és bízhatunk abban, hogy mindig lesznek olyanok is, akik nem engednek az önkénynek. Akiknek eszük és szívük is a helyén van – fogalmazott Kossuth téri ünnepi beszédében Kaposvár polgármestere.
Szita Károly a forradalom kitörésének évfordulóján hangsúlyozta: az önállóság ügye minden magyarnak, s ezért nem mondhatunk le a szuverenitásunkról mi sem. A kaposváriak fenntartják a jogot, hogy jelenükről és jövőjükről csakis ők döntsenek, hiszen egy város csak akkor lehet erős, ha polgárai maguk határozhatnak sorsukról.
– A szabadság, amit 1848 hősei megálmodtak, ma abban nyilvánul meg, hogy mi, kaposváriak döntünk arról, milyen irányba fejlődjön városunk, milyen értékeket őrizzünk meg, és hogyan tegyük még élhetőbbé városunkat. Mi döntünk, mi cselekszünk, és mi építünk. Kaposvár a mi városunk, nekünk kell róla gondoskodnunk, nekünk kell biztosítanunk, hogy fejlődése töretlen maradjon – szögezte le a polgármester.
Szita Károly szerint a szabadság és a függetlenség eszméi csak akkor maradnak fenn, ha mindennapi tetteinkben is érvényre juttatjuk azokat. Éppen ezért a kaposváriak meg fogják védeni a városukat, ha az önállóságukat áruba akarják bocsátani, s akár illegális bevándorlókat akarnak Kaposvárra költöztetni, akár a gyermekeket bombázzák a genderideológiákkal, akár el akarják vonni az őket megillető pénzt.
A városvezető ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az önállóság nem csupán jogot, hanem kötelességet is jelent.
– Felelősek vagyunk azért, hogy Kaposvár ne csak gazdaságilag fejlődjön, hanem lélekben is gyarapodjon. Felelősek vagyunk azért, hogy városunk olyan hely legyen, ahol érdemes családot alapítani, ahol érdemes gyermeket nevelni, ahol a fiatalok nem menni akarnak, hanem maradni, mert látják a lehetőséget, látják a jövőt. És felelősek vagyunk azért is, hogy megőrizzük mindazt, amit elődeink ránk hagytak: a város hagyományait, értékeit. A szuverenitás ugyanis nem csupán a politikai függetlenség kinyilvánítását jelenti, hanem a gazdasági, kulturális és szellemi önállóságunk megőrzését is – hangsúlyozta.
Szita Károly ezúttal is hitet tett a közösség mellett.
– Egy erős város képes megvédenie magát, míg egy gyengét könnyen eltapos a jövendő. Mi erős város vagyunk, mert erős a közösségünk. Számíthatunk egymásra és képesek vagyunk az összefogásra. Ha hiszünk saját erőnkben, ha nem hagyjuk, hogy mások írják helyettünk a jövőnket, akkor Kaposvár mindig is a szabadság és a fejlődés városa marad.
Kaposvár polgármestere beszédében külön is szólt a fiatalokhoz. Arra kérte őket, hogy soha senkinek ne adják oda a szabadságukat. – A szabadság, ami a ti örökségetek, mindig gondoskodást, elkötelezettséget, határozottságot, bátorságot és éber figyelmet kér és követel. És ha nem kapja meg, hát gyorsan elillan. És újra kivívni, megszerezni bizony gyakorta emberöltőkbe telik, s emberéleteket követelhet – figyelmeztetett a város vezetője.