Szakmai fórumot tartott a Nemzeti Pedagógus Kar Kaposváron

2025. 03. 13., csütörtök, 15:36

Szakmai fórumot tartott Kaposváron a Nemzeti Pedagógus Kar: a rendezvényen az oktatás aktuális kihívásairól és lehetőségeiről folytattak párbeszédet, kiemelve a pedagógusok munkakörülményeinek javulását és az önkormányzatokkal való együttműködés fontosságát.

A pedagógusok szerepének fontosságát hangsúlyozta Szita Károly, Kaposvár polgármestere a Nemzeti Pedagógus Kar szakmai fórumán, amelyet a somogyi megyeszékhelyen tartottak. A rendezvény célja az volt, hogy a pedagógusok megosszák tapasztalataikat, valamint megvitassák az oktatás aktuális kihívásait és lehetőségeit.

Szita Károly köszöntőjében kiemelte, hogy az oktatás az egyik legnagyobb erő, amely formálni tudja a jövőt, így a pedagógusok munkája meghatározó a társadalom számára. Felidézte az elmúlt évek kihívásait, például a digitális oktatás előretörését és a mesterséges intelligencia térnyerését, amelyek új feladatok elé állították az oktatás szereplőit.

– A pedagógusok nem csupán tudást közvetítenek, hanem irányt is mutatnak a diákok számára, amely még fontosabbá teszi a hivatásukat – húzta alá.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke arról szólt a fórumot követő sajtótájékoztatón, hogy a szervezet rendszeresen találkozik a pedagógusokkal, hogy meghallgassa tapasztalataikat és problémáikat, valamint javaslatokat tegyen a döntéshozók felé. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi időszakban jelentősen javult a pedagógusok munkakörülménye, ami pozitívan hatott a szakma megítélésére is. Hozzátette, hogy a kar célja a pedagógusok véleményének összegzése és a többségi álláspont képviselete, legyen szó akár a kompetenciamérésről, az iskolaátmenet kérdéséről vagy a mindennapos testnevelés fontosságáról.

Bodrogai Tibor, a szervezet alelnöke szintén kiemelte az önkormányzatokkal való együttműködés fontosságát, különösen az óvodai nevelés területén. Megköszönte Kaposvár vezetésének az oktatás támogatására tett erőfeszítéseit, és hangsúlyozta, hogy az ilyen párbeszédek elengedhetetlenek az oktatás fejlesztése érdekében.

A Nemzeti Pedagógus Kar célja, hogy képviselje a pedagógusok érdekeit, javaslatokat tegyen az oktatáspolitika alakítására, valamint segítse a szakmai fejlődést és a köznevelési rendszer hatékonyabb működését.

Ezeket olvasta már?