2025. 03. 07., péntek, 14:12
A Honvédelmi Sportszövetség Légpuska Lövészbajnokságának idei versenysorozatának helyi fordulójában több mint négyezren vettek részt az országban, ahonnan csak a kategóriák legjobbjait hívták be a hat helyszínen zajló regionális döntőkbe.
Az Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégiumból hetvennél is többen indultak, közülük került ki az a kilenc tanuló, akik megmérettettek a szigetvári regionális versenyen, három kategóriában. A verseny sikeresnek mondható, hiszen a kilenc tanulóból hatan ott lesznek a budapesti országos döntőben.
A lányoknál Bánáti Vivien és Páhoki Sarolta vívta ki a továbbjutást. Vivien a második, Sarolta a harmadik helyen végzett a viadalon azonos köreredménnyel, viszont Viviennek több volt a tízes találata, az döntött az ezüstérem sorsáról.
A fiúknál Cziráki Róbert a második, Róth Benjamin a harmadik, Sztrapek Előd pedig a negyedik helyen jutott be az országos fináléba.
Idén először külön kategóriában szerepelnek a lövészsport bármely szakágában válogatott kerettag tanulók, amelyben a zárt légpuska kategóriában trióban Európa bajnoki ifjúsági ezüstérmes, Hegedüs Abigél nem talált legyőzőre, így ő is a Gépész képviselőjeként vesz részt a döntőben. Bár Abigél csak ezen a versenysorozaton lő nyílt irányzékú, rúgós légpuskával, dobogós esélyekkel utazhat fel Budapestre.
Ugyan Gelencsér Márk, Halász Zalán és Kővári Kornél nem jutottak most tovább, azonban olyan körátlagokat értek el, amelyekkel az előző években akár döntős pozíciókat is szerezhettek volna.